2012. augusztus 30., csütörtök

Ilyen volt megélni 30 nap Ramadánt...

Malajziával kapcsolatban van még egy dolog, amit meg kell említeni: az ország lakosságának java része - kb. 61%-a - muszlim. Ez ugyan normális esetben pont teljesen mindegy kellett volna, hogy legyen, azonban az érkezésem után 4 nappal - július 21-én - kezdetét vette a ramadán, aminek én is nekiálltam...

Egészen régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon tényleg van-e bármiféle hatása a böjtölésnek? Majdnem minden vallás ismeri a böjt fogalmát, és mindegyik egyfajta testi-lelki megtisztulás eszközeként tekint a böjtölésre.

Mivel épp olyan országban voltam, ahol böjt hónapját tartották, úgy döntöttem, csatlakozom a hívőkhöz - nem vallási okból, hanem mert kíváncsi voltam. Ez lehetővé tette, hogy pár szabálytól eltekintsek, illetve pár szabályt másképpen alkalmazzak, mint a vallási okokból böjtölők.

Első körben nézzük a ramadán szabályait:
  • napkeltétől napnyugtáig nincs evés
  • napkeltétől napnyugtáig nincs ivás
  • napnyugta után napkeltéig annyit eszel és iszol, amennyit csak szeretnél - és leginkább annyiszor, ahányszor csak szeretnél.
  Ez utóbbi pont miatt szokták az utóbbi időben kétségbe vonni a ramadán eredeti célját és értelmét, ugyanis a ramadán hónapja sok helyen átalakult amolyan éjszakai "nagy zabahónappá" - ami valahol kimondottan érthető.

Én ettől a sémától az alábbiakban tértem el:
  • napi 1x eszem, este 7 órakor.
  • egész nap iszom - a vesém miatt.
A helyiek szerint ezzel a szabályrendszerrel is megfelelek a hivatalos ramadánnak, mivel ha egészségügyi okokból muszáj innom nap közben, azt megengedi a ramadán. Azt pedig megint csak megengedi, hogy ne keljek fel hajnalban enni, ha nem akarok, ahogy azt is, hogy ne egyek egész éjszaka, ha nem akarok. :)

A tapasztalatokról:

Elvárások

  • nagyon hamar nagyon éhes leszek
  • pár nap után jobb lesz
  • egy hét után sokkal fókuszáltabb leszek
  • le fogok gyengülni nagyon
  • kicsit jobban megismerem magamat

Az első hét

A legelső csalódás az első héten ért: gyakorlatilag a szervezetem anélkül állt át a napi 3 alkalmas étkezésről a napi 1 alkalmas étkezésre, hogy abból bármit is észleltem volna. Nem voltam éhesebb, nyűgösebb, agresszívabb, nem kívántam a kaját. Picit azt hiszem, hogy fáradékonyabb voltam, mivel délutánonként mindig kellett tartanom egy csendes pihenőt, de ez azért is lehet, mert ekkor érkeztem meg a Perhentianre, és nem voltam hozzá szokva a levegőhöz.
Először azt hittem, hogy annak az oka, hogy nem vagyok éhes, az all-you-can-eat menü a vacsoránál, de a helyi ismerősökkel kielemeztük, és egybehangzó véleményük szerint nyugodt lehetek benne, hogy hiába eszek meg 2 tányér salátát répával, attól nem fogok 24 órára jól lakni.

A második hét

A második hét kicsit parásan telt abból a szempontból, hogy az egész héten mondjuk kétszer, ha kellett WC-re menni, ami miatt picit aggódtam. Éhesnek továbbra sem voltam éhes, nem éreztem magamat sem fókuszáltabbnak, sem vidámabbnak, sem elégedettebbnek - igazából kezdtem kicsit csalódott lenni, mert azt reméltem, hogy lesz valami kézzel fogható hatása ennek az egész dolognak, de valójában abszolút semmit nem tapasztaltam - hacsak azt nem, hogy látszólag teljesen felesleges naponta 3x enni. :)

A harmadik hét

Azt hiszem, ez volt a vízválasztó. A harmadik hét vége. Abba akartam hagyni - nem azért, mert nehéz volt, vagy mert megerőltető lett volna. Egészen egyszerűen azért, mert semmi értelme sem volt, akkor meg minek... Aztán egyik nap kint ültem a parton az egyik nyugágyban, olvastam és közben zenét hallgattam, és hirtelen megváltozott a zene. Hirtelen hallottam csak a dobot. Aztán csak a cintányért. Aztán csak a gitárt. Aztán csak az éneket. Aztán az egészet együtt, ahogy eddig mindig. Namost, azt tudni kell rólam, hogy nekem sem ritmusérzékem, sem semmiféle zenei tehetségem nincsen, arra a kérdésre pedig, hogy "Andriska, milyen hangszerek vannak ebben a zenében?" az automatikus válasz a "gitár", mert az mindenben van. És ennyi. :) Azt nyilván nem tudom, hogy ez az új "képesség" kapcsolatban van-e a ramadánnal, vagy csak épp így jött ki, mindenesetre innentől kezdve nem volt kérdéses, hogy végigcsinálom a 4 hetet.
Két nappal később vettem észre azt is, hogy néha annyira elkalandoznak a gondolataim beszélgetés közben, hogy egyszerűen nem hallom meg a beszélgetés során, amit nekem címeznek. Ilyen volt korábban is

A negyedik hét

Hasonlatokban és Metaforákban gondolkodok. Ha valakinek valamit el akarok magyarázni, akkor pillanatok alatt összeáll a fejemben egy kép arról, hogy hogyan tudok a legérthetőbb lenni, és baromi hamar át tudom adni az információt. A másik ilyen dolog, amit észrevettem, hogy bármiből tudok ötletet csinálni tetszőleges mélységig - szédítő érzés. Az egyik délutánt azzal töltöttem, hogy sétáltam a parton, és minden egyes dologgal kapcsolatban, amit megláttam, kitaláltam egy játékötletet. Nagyon-nagyon elképesztő élmény volt! :)

Amit kaptam

  • Azt hiszem, hogy megértettem, hogy az teljesen mindegy, hogy mit gondolok, vagy hogyan vélekedek valamiről, attól még az a valami olyan, amilyen. :) 
  • Szintén megtanított rá, hogy nagyon sok dolog, amit megszokásból teszek, nem feltétlenül a testem, hanem az elmém érdekeit szolgálja - lásd vízipipázás, vagy kajálás "csak, mert jól esik!". 
  • Azt hiszem, hogy ebben a hétköznapi tudatosság, itt-és-most dologban van valami.
  • Szép lassan kezdem felfogni azt is talán, hogy teljesen más dolog valamit úgy tudni, hogy "olvastál róla", vagy "az egyetemen megtanították", és valamit úgy tudni, hogy megtapasztaltad és átélted. És ezt a dolgot tanulom már lassan jó 6 hónapja...
És igen, azt hiszem, hogy jövőre ismét meg fogom ismételni, mert kíváncsi vagyok, hogy olyan dolog-e ez is, hogy minden egyes alkalommal újabb-és-újabb dolgot tanít. :)

2012. augusztus 27., hétfő

Perhentian: 3 hét a Paradicsomban


Azt hiszem, szeretek mindenféle előzetes tervek és elvárások nélkül új országba érkezni. Így volt ez Malajziával is: Megérkezésemkor fogalmam sem volt róla, hogy mivel fogom eltölteni azt 34 napot, ami a gépem indulásáig hátra volt. Volt ugyan egy homályos elképzelésem arról, hogy mit szeretnék, de őszintén szólva esélytelennek tűnt... Pedig bejött. :D

2012. augusztus 22., szerda

Kuala Lumpur csapó #1

Nagyjából 1 hónappal vagyok elmaradva az írással - azonban érdekes módon mindössze két helyszín leírása hiányzik. E két helyszín közül az egyik Kuala Lumpur, ahol malajziai tartózkodásom indult, és ahol végződött.


2012. augusztus 17., péntek

Yangshuo képek

Sikeresen visszaértem Kuala Lumpurba, és ismét van normális internetem, úgyhogy gyorsan feltöltöttem néhány elmaradt képet és videót Yangshuoról és Guilinről.

Van köztük pár egészen jó is, azt hiszem. :)

Ráhangolódásnak egészen jó. :)

Tutaj.

Azt hiszem, a legjobb yangshuós kép.

Ez meg a másik.

A kép jól szemlélteti, miért nehéz kínában fényképezni:
vagy nagy a szmog, és emiatt a háttered ködös lesz,
vagy nagy a páratartalom, és emiatt a háttered ködös lesz. :(

Végremegvagy! :) Két hétig tartott,
mire sikerült elkapnom egyet! :)

Emberek.

És végül sikerült ezt is feltöltenem (ami ezt illeti, ezt kb 2 hete töltöttem fel, mindössze 17 órába telt. :D)


2012. augusztus 5., vasárnap

Egy nap Shenzhenben


Shenzen városában egyetlen napot töltöttem, CouchSurfinggel. Igazából azt kell mondanom, talán az egyik legjobb CouchSurfing hosztom volt itt az eddigi utam során. :)

A vonatom valamikor délelőtt 10 és 11 között ért be, a hosztom este fél6-ig dolgozott, úgyhogy volt nagyjából 7 órám a városban. Ebből az első kettőben olcsó kajára vadásztam, ami nem volt egyszerű: Shenzhen nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, és közvetlenül a szomszédságában foglal helyet Hong Kong, így gyakorlatilag mindenki, aki Hong Kongból Kínába szeretne lépni, keresztülhalad rajta (vagyis a legtöbben, így pontosabb). Ennek megfelelően az árai jóval magasabbak, mint általában a kínai városokban.
A város kimondottan modernnek és európainak mondható: mindenütt hatalmas irodaházak, kínai stílusú bevásárlóközpontok. Ez utóbbiak abban térnek el a mi megszokott bevásárlóközpontjainktól, hogy rendszerint hihetetlenül zsúfoltak áruval, és az Adidostól a Nikán keresztül a Sumsangon át az iPone-ig minden megtalálható bennük. Viszont cserébe lehet alkudni. :)

Végül legnagyobb meglepetésemre találtam egy pékséget, ahol sikerült bevásárolnom magamnak pár helyi péksüteményt és egy jó nagy bóucot. Eddigre délután kettő felé járt az idő, úgyhogy úgy határoztam, hogy átmegyek a találkozási pontunkhoz, és olvasni fogok. Nem döntöttem rosszul, egy jó másfél órát utaztam a metrón, mire sikerült átvergődnöm a városon, úgyhogy végül valami 1 órát kellett csak várnom.
Végül megérkezett Ou, a hosztom, egy kollégája, és annak barátnője társaságában. Eredetileg azt tervezte, hogy beülünk valahova vacsorázni, de a parkolóban összefutott a kollégával (akinek sajnos nem emlékszem a nevére), aki rögtön mondta, hogy szívesen csatlakozna hozzánk a barátnőjével. Ouról azt kell tudni, hogy informatikusként dolgozik, és szeret idegen országokról szóló sztorikat hallgatni, ezért is hosztol külföldieket. Ami számomra egészen meglepő elszántságot mutatott a részéről, hogy a srác előző nap költözött az új albérletébe, és ennek ellenére írt nekem CouchSurfingen, hogy szívesen ad szállást, ha kell. :)

A csapat első körben Subwaybe akart menni, amiről szerencsére végül letettek, és végül beültünk egy kínai étterembe. Hát, egészen más élmény úgy kaját választani az étlapról, hogy van, aki elmondja, hogy mit fogok enni. :) Ou az elején kikötött két dolgot: Mivel ez az utolsó napom Kínában, szeretné megmutatni az összes olyan kaját, amit még nem ettem, de illik nem elhagyni az országot a kipróbálásuk nélkül, másrészt pedig ő fizet. :) Ennek eredményeképpen az asztal roskadásig megtelt mindenféle levesekkel, csirkékkel, kacsákkal, tésztafélékkel, zöldségekkel...
Írtó jót beszélgettünk Kínáról, utazásról, informatikáról, fényképezésről, emberekről - kimondottan élveztem - főként azt hiszem azért, mert addigra lassan 3 hete nem volt alkalmam senkivel sem beszélgetni.

Olyan este 10 körül befutott Super Tom is, akit szintén Ou hosztolt, és akkorra ért be a vonatja Hong Kongból. Super Tom éppen Ausztráliából igyekszik hazafelé Chilébe. Ausztráliában edényeket mosogatott laza 25 dolláros órabérért pár hónapon keresztül, és bár közvetlenül haza akart repülni, inkább úgy döntött, bejárja Eurázsiát a haza vezető úton, és majd valahonnan Spanyolországból vagy Portugáliából hazarepül.
Valamikor éjfél környékén dobtak ki minket az étteremből, ezután hazakeveredtünk, és valami hajnali 3-ig beszélgettünk. 

Másnap reggel ébredés után fogtam magamat, kicaplattam a reptérre, és... kétségbe estem: Egyrészt picit késésben voltam (nem kimondottan vészesen), másrészt viszont az AirAsia sem a Terminal A-hoz, sem a Terminal B-hez nem tartozott, ráadásul hiába kérdezgettem az embereket, senkinek nem volt elképzelése sem róla, hogy Shenzhenben vajon honnan indulnak az AirAsia gépek (beleértve a reptéri személyzetet). Nagyjából 10 percnyi kérdezősködés után végre találtam valakit, aki közölte, hogy hát nem innen, át kell mennem a nemzetközi terminálra, ami új, ezért nincs még kiírva sehova, hogy létezik (WTF?!)....
Szóval átcaplattam, leadtam a csomagomat, elhagytam az országot, beszálltam a gépbe, és elndultam Malajzia felé...

Türüpc. :)

És én még azt hittem, hogy teljesen esélytelen
lesz CS hosztot találni Kínában. :)