2014. április 1., kedd

72 dolog, amit 5 hónap utazás alatt tanultam...



Amikor 2011. április 6-án elindultam, három fogadalmam volt az úttal kapcsolatban:
  • Minden szálláshelyen, ahol megalszom, készítek egy fényképet az ágyról, amin aludtam.
  • Minden nap leírok egy dolgot, ami az adott nap tanulsága volt számomra.
  • Addig fogok utazni, amíg jól esik, de maximum 8 hónapig.
Az első fogadalmamat egészen pontosan a második napon buktam el, de olyan nagyon nem is bánom.:)
A második fogadalmamat nagyon sokáig tartottam, majdnem az első két hónap telt el, amikor először volt olyan estém, amikor nem tudtam újat írni anélkül, hogy erőltetett ne lenne a számomra.


Régóta tervezem már átírni ezeket a gondolatokat a blogra - most, két évvel később úgy érzem, hogy a tanulságok egy része teljesen természetessé vált számomra, egy részét pedig ismét fel kéne eleveníteni, hogy megértsem az akkori értelmüket.

Nos, tehát íme, az a pár dolog, amit Ukrajnától, Oroszországtól, Mongóliától, Kínától, Malajziától és Srí Lankától tanultam; talán másnak még hasznára válnak.
A gondolatokat időrendi sorrendben írom, ezért egy-egy témakör vissza-visszatér pár héttel/hónappal később. :)

  1. Ne légy lusta! Senki sem oldja meg helyetted!
    Ha egyedül utazol, akkor a Te dolgod megoldani minden problémádat. Senki nem fogja elrakni helyetted a táskádba azt, ami már nem kell, és senki nem fog rendet tartani helyetted a táskában.
  2. Ne pánikolj!
    Feltúrni az egész táskát egy fényképezőgépért böszmeség.
  3. Figyelj az értékeidre!
    Ha valamit elhagyok, akkor az soha többet nem lesz az enyém újra az út során! Itt nem úgy megy, hogy „holnap veszek másikat!”
  4. Mindig jegyezd meg a részleteket!
    Nevek, címek, útvonalak.
  5. A kényelem feláldozható!
    Beülni egy kávézóba azért, mert ott nem 16, hanem 20 fok van, és Wi-Fizni szeretnél, pedig az utcán van Wi-Fi? És ráadásul még szarul is érzed magad, amiért csak egy kávét rendeltél?
  6. Ha valami nem kell, annak a táskában a helye!
    Praktikus, mert segít nem elhagyni a dolgokat, praktikus, mert amikor továbbutazol, nem kell pakolászni
  7. Soha ne indulj el teljesen teli táskával!
    Nem tudhatod, hogy út közben mire lesz még szükséged, mit kapsz, vagy mit veszel még.
  8. Tudd, mikor tilos, mikor lehet, és mikor kell őszintének lenni!
    Vannak olyan témák - az életkörülményeidről, az országodról, a mindennapjaidról, amiről ha mesélsz, azzal lehet, hogy ártasz annak, akinek meséled. 
  9. Reggel, amikor elindulsz, mindig legyen nálad víz!
    Olcsó, mert ingyen van, és időt spórol azzal, hogy nem kell boltot keresned.
  10. Használd ki az idődet!
    Ezt Christiantől tanultam (Ukrajna, Kijev): Ha ott vagy valahol, ahova lehet, hogy soha nem mehetsz vissza, ne kuksolj otthon és ne ücsörögj a gép előtt, ha nem muszáj: menj, ismerd meg a környéket, az embereket – még akkor is, ha pillanatnyilag hulla fáradt vagy
  11. Ne ragaszkodj semmihez csak önmagáért! Ha valaminek már biztosan nem veszed hasznát, hajítsd ki, vagy add oda valakinek, akinek még kellhet.
    Papírok, cetlik, blokkok, jegyek, útikalauzok, újságok, ilyesmik. Tipikusan a "szép emlék lesz" típusú dolgok. Minél később kezded el gyűjteni az ilyeneket, annál később lesz indokolatlanul nehéz a felszerelésed. :)
  12. Kétszer is gondold meg, mielőtt gyalog indulsz útnak.
    Moszkvai séta Arteemhez 20 kilós hátizsákkal. "Moszkva biztos nem nagy." 8 órával később: "Inkább felszállok egy metróra."
  13. Lásd az erdőt a fától!
    Ha keresel valamit, az nem jelenti azt, hogy semmi másra nem tudsz figyelni! :) Élvezd azt, ami körülötted van, akkor is, ha tartasz valahova!
  14. Soha ne válts vasútállomás és reptér közelében pénzt!
    2.6 vs 3.6 UAH to RUB nem mindegy. 200 UAH esetén sem
  15. Soha ne fizess WC-ért!
    Mindig találsz olyan helyet, ahol szívesen segítenek. :)
  16. Ha olcsón akarsz enni, vegyél valami kekszfélét!
  17. Ha pár napig nem használt üvegbe akarsz vizet tölteni, először mosd ki az üveget!
  18. Mindig tudd, hogy a zsebeid biztonságosak-e bármilyen testhelyzetben!
    Nem vicces, ha kiesik a telefonod a zsebedből a Transszibériain.
  19. A legfontosabb  mindig az a személy legyen, akivel beszélgetsz!
    Tervezgetni ráérsz akkor, amikor egyedül vagy. 
  20. Ha valahonnan mész valahova, ahol már jártál, tudd fejből, mennyi idő lehet az utazás!
    ... így nem kell sietned a vonatra. :)
  21. Ha olyan emberrel próbálsz kommunikálni, akivel nincs közös nyelved, de van interneted, a Google translate sokat tud segíteni!
    Ezt Sayanától tanultam (Transszibériai, Omszk és Ulan-Ude között).
  22. Ha valahova megérkezel, amint tudod, töltsd fel a vízkészleteidet!
    … ugyanis később elmehet a víz. :) Sem inni, sem borotválkozni, sem fürdeni nem tudsz.
  23. Ismerd a helyet, ahonnan jöttél!
    Legfőbb eseményeket, kapcsolatokat az érintett országokkal (esetemben főként Oroszország és Mongólia). Trianon, országhatárok, munkanélküliség értékét, ilyesmiket érdemes tudni, mert elő fog kerülni minden beszélgetés során.
  24. Figyelj arra, hogy rendszeresen és sokat egyél!
    Sokat mozogsz, elfelejtesz enni – nem jó! A szervezeted megterhelés alatt van – amihez valószínűleg nincs is hozzászokva –, olyan környezetben, ami számára teljesen ismeretlen betegségekkel van tele. Legalább te ne szúrj ki vele! :)
  25. Tudj pár érdekes mondatot otthonról!
    Két kupac kopasz kukac, meg két kupac kopasz kukac. :)
  26. A taxistól mindig csak azt kérdezd meg, mennyiért visz el, azt soha ne mondd meg neki, hogy mennyid van. A pénznemet is előre tisztázd. :)
    Helló, 200 rubelem van, elviszel a buszállomásra?
  27. Mielőtt belépsz egy országba, számold össze, hogy milyen valutából mennyi van nálad – ne a buszon/vonaton tedd ezt meg mindenki szeme láttára!
  28. Mielőtt elindulsz megnézni valamit, aminek nyitvatartási ideje van, nézd meg, hogy aznap nyitva van-e (bazár/templom/nagykövetség)
    Kínai nagykövetség otthon, bazár Ulánbátorban. Mindkettő zárva volt. :)
  29. Ha olyan helyre mész, ahol sok a tolvaj, kisokost, telefont, laptopot, ebook olvasót hagyd biztonságos helyen.
    Hagyd otthon, ami nem kell, vagy rakd bele az övtáskádba. A hátizsák nem win. :)
  30. Ne ítélj el valamit csak azért, mert nem érted!
    Buddhista papok és csalódás a buddhizmusban Ulánbátor buddhista templomában.
  31. Ha van lehetőséged alkudni, akkor ne hagyd ki!
    Csak azért ne hagyd ki az alkudást, mert mi van., ha nem jön össze! :) Ha nincs közös nyelv, a számológép a barátod.
    Ez a gondolat Mongóliában fogalmazódott meg bennem, de az ehhez kapcsolódó rekordom az volt, amikor Kínában egy szandál 120 jüanról indult, én az alkuval 30 jüanról, és végül 28-ért kaptam meg. 
  32. Ha parás helyen laksz, próbálj meg nem éjszaka hazaérni. Ha mégis így kell tenned, próbálj meg olyan helyen menni, ahol senki más nem mer.
    Ulánbátorban ilyen a forgalmi sávokat elválasztó középső járdasziget.
  33. Ha tudod, hogy sok a zsebes az utcán, legyél felkészülve rá mindig, hogy bepróbálkozhatnak!
  34. Az övtáskádon a cipzár mindig nézzen előre, hogy lásd, ha valaki piszkálja.
  35. Ha beülsz egy kávézóba internetezni, ne foglalkozz vele, hogy rendelj folyamatosan, hogy ne dobjanak ki!
    Ha nem ragaszkodsz a helyhez (Amszterdam kávézó, Ulánbátor), akkor ne foglalkozz a kérdéssel!
  36. Nagy nyitott tereknél a távolságok becsaphatnak!
    "Emese, az a hegy nincs messze!". De. :)
  37. A tésztát rengeteg dologgal fel lehet dobni: tonhal, dió, hagyma, fokhagyma, tejföl és még tészta is!
  38. Mielőtt találkozol valakivel, kétszer is nézd meg, hogy pontosan hol kéne találkoznotok!
    Így nem kerülitek el egymást.
  39. Ha először vagy valamilyen étteremben, lehetőség szerint ne egyél össze mindenfélét.
    Magyar találkozón voltam Ulánbátorban egy indiai étteremben, ahol megtanultam, hogy a tejföl, a sör és a curry nem igaz barátok.
  40. Csináld azt, amihez kedved van!
    Kint hideg → séta helyett programozás tanulása, meg olvasás, meg ilyesmi. MOST megteheted.
  41. Mielőtt elindulsz otthonról, gondold át, hogy érdemes-e vinned a fényképezőgépet!
    Kávégépjavítás Ulánbátorban. De jó lett volna, ha le tudom fényképezni Hegének! :)
  42. Tanulj meg legalább egy magyar vega és nem vega receptet, ha nem tudsz!
    A két étel lehet ugyanaz: lecsó. :) Biztos, hogy belebotlasz az út során egy-két nemzetközi főzőestbe.
  43. Nemesi négy igazság: Mi a megoldandó kérdés? Milyen források vannak hozzá? Milyen módszerrel fogom megoldani? Kik foglalkoztak a problémával korábban?
    Ezt Ganbitól tanultam, és azóta is sokszor próbálom felidézni a négy igazságot. :)
  44. Ha olyan környezetbe kerülsz, ahol sok az ismeretlen, próbálj meg minél több emberrel lepacsizni!
    Couchsurfing meeting Ulánbátor - nem tudhatod, ki tart abba az irányba, ahova te is mész.
  45. Ha beszállsz egy taxiba, mindig reseteltesd az órát, ha van!
    Még jobb: Ne szállj be olyan taxiba, ahol nincs óra (ha megteheted). 
  46. Ha olyan helyen vagy, ahol az időjárás nem megbízható, akkor ne hagyd, hogy a szép idő megtévesszen!
    Rövidgatyában elindulni, majd havazásban hazaérkezni nem az igazi.
  47. Ha valahol huzamosabb ideig tartózkodsz, ne sajnáld a pénzt a SIM kártyára.
    Általában a prepaid kártyák nem drágák. Megkönnyíti az életedet.
  48. Lehetőség szerint próbáld meg a legkevesebb kellemetlenséget okozni magadnak az út során – ne vállalj olyan felelősséget, amit később megbánhatsz!
    Lehet, hogy nem is lesz kedved jaktrágyából kerítést építeni a kolinak. De az is lehet, hogy életed egyik legboldogabb pillanatát köszönheted majd neki, ha végül mégis mész.
  49. A kiadásaidat csak akkor vidd fel, ha ténylegesen kiadtad már a pénzt a kezeid közül.
  50. A kérdezés nem kerül semmibe!
    Így lehet, hogy sikerül diákjeggyel dinoszauruszokat nézni a Természettörténeti Múzeumban, vagy valaki felolvassa neked Dzsingisz-kán szavait:
    "Hilszen ug'ndé hhurdeg hun hucstej bileg togoldr bájdeg." - Aki megtartja szavait, az erős jellem (azt hiszem, de felírtam még két cirill-angol fordítást, és nem tudom, hogy ez melyikhez tartozik. :S)
  51. Ha utcai árustól veszel kaját, először kérdezd meg az árát!
  52. Semmit ne végy természetesnek!
    Yeya döntése arról, hogy másnap hajnalban elindul a sivatagba.
  53. Ha másokkal utazol, és ők szervezik az utat, van pár dolog, amit jó előre tisztázni!
    1. kajabeszer közös/egyéni? 2. mi az, amit tudsz szerezni, és ha  atöbbiek nem, nem akarsz fizetni érte. 3. Mikor és hol találkoztok? 4. Mikor értek vissza? 5. Út közben tudtok-e vásárolni?
  54. Legyél tisztában az alapvető táplálkozási szabályokkal
    A szervezetednek másra van szüksége, mint otthon. Tipikusan többre. Különben ha 1 hónap alatt fogsz 12 kilót, szédülni fogsz pár hétig.
  55. Utazás előtt pakolj be mindent a daypackbe!
    ... hogy ne kelljen kapkodnod.
  56. Éjszakai buszra mindig legyen nálad hőszigetelő pulcsi!
    Arra az esetre, ha hideg lenne, és/vagy arra az esetre, ha ablak mellé ülnél - így használhatod párnának az ablakon.
  57. Soha ne hagyj éjjelre semmit a sátoron kívül!
    Különben ellopják a kutyák az egyetlen bakancsodat.
  58. Kutyát elijeszteni kővel a legegyszerűbb.
  59. Mindig hagyj pár extra napot a tervben, mielőtt lejár a vízumod!
    Nem tudhatod, nem jön-e közbe valami vagy valaki - például nem görcsöl-e be a veséd az indulás előtti napon a sivatag kellős közepén.
  60. Ha valaki megkérdezi tőled, hogy akarsz-e valamit rendelni, de túl drága a hely, kérdezd meg, feleztek-e valamit. :)
  61. Ha alkudni készülsz valami olyanra, ami felpróbálós, először alkudj, és aztán próbáld fel!
    Jobbak az esélyeid, mert bizonytalanra alkudsz.
  62. Ha hard seaten akarsz utazni, érdemes a jegyeidet szétdarabolni rövid távokra!
    Olcsóbb, és meg tudsz pihenni menet közben, ráadásul új helyeket ismersz meg.
  63. Táskát soha ne rakj a taxi csomagtartójába!
    Ha összevesznél a taxissal, akkor nem tud megzsarolni a táskáddal.
  64. Ha valahol teljesen el vagy veszve, keress egy másik idegent, hátha neki van ötlete!
  65. Mindig van olcsóbb szállás!
  66. Ne higgy el mindent, amit a helyiek állítanak – főleg, ha érdekük származik abból, hogy átvernek!
    Igenis létezik a Nagy Falhoz helyi buszjárat, nem kell túristaútra menni. :)
  67. Légkondis vonatra húzz hosszúnadrágot!
    A trópusokon külön fontos, mert éjjel megjelennek a szúnyogok.
  68. Jegyvásárlásnál a jegyed adatait kétszer is ellenőrizd!
    Így például megspórolhatsz 2x2 órányi sorbanállást Zhengzhouban.
  69. A ruhákat nem lehet megszárítani magas páratartalmú helyen, ha nem tudod biztosítani a légmozgást és a közvetlen napfényt.
    Ha ez nem megoldás, akkor vedd fel a ruhát, majd a tested megszárítja.
  70. Az ördög a részletekben rejlik!
    Ezt a Tiltott város tanította meg nekem: bármibe is kezdesz, akkor lesz tökéletes, ha a részletekre és a kontextusra is figyelsz!
  71. Ha szállásra alkudsz, és az alku során mutatnak egy másik szobát, hogy azt odaadják annyiért, amennyit kértél, kezdj alkudni arra is!
  72. Az utazás nem versenyzés.
    Nem arról szól, hogy ki költ kevesebbet, ki utazik messzebbre, ki utazik hosszabb ideig.
Nos, nagyjából ennyi. Biztos ki lehetne egészíteni, de az már csalás lenne, úgyhogy nem teszem, mert így ezek most mind az akkori, aznapi pillanatnyi érzéseim/helyzetértékelésem eredményei; talán vannak köztük olyanok, amik másnak még hasznára válnak. :)