Malajziával kapcsolatban van még egy dolog, amit meg kell említeni: az ország lakosságának java része - kb. 61%-a - muszlim. Ez ugyan normális esetben pont teljesen mindegy kellett volna, hogy legyen, azonban az érkezésem után 4 nappal - július 21-én - kezdetét vette a ramadán, aminek én is nekiálltam...
Egészen régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon tényleg van-e bármiféle hatása a böjtölésnek? Majdnem minden vallás ismeri a böjt fogalmát, és mindegyik egyfajta testi-lelki megtisztulás eszközeként tekint a böjtölésre.
Mivel épp olyan országban voltam, ahol böjt hónapját tartották, úgy döntöttem, csatlakozom a hívőkhöz - nem vallási okból, hanem mert kíváncsi voltam. Ez lehetővé tette, hogy pár szabálytól eltekintsek, illetve pár szabályt másképpen alkalmazzak, mint a vallási okokból böjtölők.
Első körben nézzük a ramadán szabályait:
- napkeltétől napnyugtáig nincs evés
- napkeltétől napnyugtáig nincs ivás
- napnyugta után napkeltéig annyit eszel és iszol, amennyit csak szeretnél - és leginkább annyiszor, ahányszor csak szeretnél.
Ez utóbbi pont miatt szokták az utóbbi időben kétségbe vonni a ramadán eredeti célját és értelmét, ugyanis a ramadán hónapja sok helyen átalakult amolyan éjszakai "nagy zabahónappá" - ami valahol kimondottan érthető.
Én ettől a sémától az alábbiakban tértem el:
- napi 1x eszem, este 7 órakor.
- egész nap iszom - a vesém miatt.
A helyiek szerint ezzel a szabályrendszerrel is megfelelek a hivatalos ramadánnak, mivel ha egészségügyi okokból muszáj innom nap közben, azt megengedi a ramadán. Azt pedig megint csak megengedi, hogy ne keljek fel hajnalban enni, ha nem akarok, ahogy azt is, hogy ne egyek egész éjszaka, ha nem akarok. :)
A tapasztalatokról:
Elvárások
- nagyon hamar nagyon éhes leszek
- pár nap után jobb lesz
- egy hét után sokkal fókuszáltabb leszek
- le fogok gyengülni nagyon
- kicsit jobban megismerem magamat
Az első hét
A legelső csalódás az első héten ért: gyakorlatilag a szervezetem anélkül állt át a napi 3 alkalmas étkezésről a napi 1 alkalmas étkezésre, hogy abból bármit is észleltem volna. Nem voltam éhesebb, nyűgösebb, agresszívabb, nem kívántam a kaját. Picit azt hiszem, hogy fáradékonyabb voltam, mivel délutánonként mindig kellett tartanom egy csendes pihenőt, de ez azért is lehet, mert ekkor érkeztem meg a Perhentianre, és nem voltam hozzá szokva a levegőhöz.
Először azt hittem, hogy annak az oka, hogy nem vagyok éhes, az all-you-can-eat menü a vacsoránál, de a helyi ismerősökkel kielemeztük, és egybehangzó véleményük szerint nyugodt lehetek benne, hogy hiába eszek meg 2 tányér salátát répával, attól nem fogok 24 órára jól lakni.
A második hét
A második hét kicsit parásan telt abból a szempontból, hogy az egész héten mondjuk kétszer, ha kellett WC-re menni, ami miatt picit aggódtam. Éhesnek továbbra sem voltam éhes, nem éreztem magamat sem fókuszáltabbnak, sem vidámabbnak, sem elégedettebbnek - igazából kezdtem kicsit csalódott lenni, mert azt reméltem, hogy lesz valami kézzel fogható hatása ennek az egész dolognak, de valójában abszolút semmit nem tapasztaltam - hacsak azt nem, hogy látszólag teljesen felesleges naponta 3x enni. :)
A harmadik hét
Azt hiszem, ez volt a vízválasztó. A harmadik hét vége. Abba akartam hagyni - nem azért, mert nehéz volt, vagy mert megerőltető lett volna. Egészen egyszerűen azért, mert semmi értelme sem volt, akkor meg minek... Aztán egyik nap kint ültem a parton az egyik nyugágyban, olvastam és közben zenét hallgattam, és hirtelen megváltozott a zene. Hirtelen hallottam csak a dobot. Aztán csak a cintányért. Aztán csak a gitárt. Aztán csak az éneket. Aztán az egészet együtt, ahogy eddig mindig. Namost, azt tudni kell rólam, hogy nekem sem ritmusérzékem, sem semmiféle zenei tehetségem nincsen, arra a kérdésre pedig, hogy "Andriska, milyen hangszerek vannak ebben a zenében?" az automatikus válasz a "gitár", mert az mindenben van. És ennyi. :) Azt nyilván nem tudom, hogy ez az új "képesség" kapcsolatban van-e a ramadánnal, vagy csak épp így jött ki, mindenesetre innentől kezdve nem volt kérdéses, hogy végigcsinálom a 4 hetet.
Két nappal később vettem észre azt is, hogy néha annyira elkalandoznak a gondolataim beszélgetés közben, hogy egyszerűen nem hallom meg a beszélgetés során, amit nekem címeznek. Ilyen volt korábban is
A negyedik hét
Hasonlatokban és Metaforákban gondolkodok. Ha valakinek valamit el akarok magyarázni, akkor pillanatok alatt összeáll a fejemben egy kép arról, hogy hogyan tudok a legérthetőbb lenni, és baromi hamar át tudom adni az információt. A másik ilyen dolog, amit észrevettem, hogy bármiből tudok ötletet csinálni tetszőleges mélységig - szédítő érzés. Az egyik délutánt azzal töltöttem, hogy sétáltam a parton, és minden egyes dologgal kapcsolatban, amit megláttam, kitaláltam egy játékötletet. Nagyon-nagyon elképesztő élmény volt! :)
Amit kaptam
- Azt hiszem, hogy megértettem, hogy az teljesen mindegy, hogy mit gondolok, vagy hogyan vélekedek valamiről, attól még az a valami olyan, amilyen. :)
- Szintén megtanított rá, hogy nagyon sok dolog, amit megszokásból teszek, nem feltétlenül a testem, hanem az elmém érdekeit szolgálja - lásd vízipipázás, vagy kajálás "csak, mert jól esik!".
- Azt hiszem, hogy ebben a hétköznapi tudatosság, itt-és-most dologban van valami.
- Szép lassan kezdem felfogni azt is talán, hogy teljesen más dolog valamit úgy tudni, hogy "olvastál róla", vagy "az egyetemen megtanították", és valamit úgy tudni, hogy megtapasztaltad és átélted. És ezt a dolgot tanulom már lassan jó 6 hónapja...
