Perhentian: 3 hét a Paradicsomban

Azt hiszem, szeretek mindenféle előzetes tervek és elvárások nélkül új országba érkezni. Így volt ez Malajziával is: Megérkezésemkor fogalmam sem volt róla, hogy mivel fogom eltölteni azt 34 napot, ami a gépem indulásáig hátra volt. Volt ugyan egy homályos elképzelésem arról, hogy mit szeretnék, de őszintén szólva esélytelennek tűnt... Pedig bejött. :D

Amikor Liznek, a szállásadómnak előadtam, hogy valóban backpacker vagyok, viszont én így most annyira nem szeretnék utazgatni az országban, inkább csak szeretnék egy nyugis tengerpartot magam köré, legnagyobb megkönnyebbülésemre közölte, hogy érti, mire gondolok és azt javasolta, menjek a Perhentian szigetekre; lehetőség szerint Kecilre, a kisebbre. Mivel jobb alternatívám nem volt - Penang, az ország "nagy szigete" leginkább egy nagyvárosra hasonlít, rengeteg emberrel, ahhoz pedig nem volt különösebben hangulatom -, vettem egy jegyet az egyik éjszakai buszra és belevágtam.

A busz Kuala Besutban rakott ki, valamikor hajnali hatkor. Az első gondolat, ami megfordult bennem, hogy "basszus, tök sötét van, pedig már 6 óra". Ugyanis pirkadatnak még nyoma sem volt... Sikerült találnom egy roppant segítőkész helyi emberkét, aki a népet terelgette a kikötő felé, és aki úgy nézett ki leginkább, mint egy 60-as évekbeli hippi. Na, neki előadtam, hogy különösebben nincs most nálam pénz, úgyhogy nem fogom elérni a 7 órás hajót, de no para, majd megyek a 9 órással. Erre rögtön mondta, hogy "jól van tesó, semmi gáz, elviszlek az ATM-hez." Irány az ATM, ami nagy viccesen a tudtomra adja, hogy "Üres vagyok.". Franc. Vissza a kikötőbe, ahol kiderült, hogy egy német lánykülönítmény hasonló cipőben jár, úgyhogy mondta a csávó, hogy ez így már neki is megéri, átvisz minket a szomszéd városba. Átcsörtettünk, kivettük a pénzt, megvettük a hajójegyet, és irány a sziget...

Na, az valami ilyesmi, ajándék napfelkeltével:

Aztán picit később:

Azt még a szárazföldön megtudakoltam a sráctól, hogy hova menjek, ha nem akarok tömeget meg bulit: "Én a Coral Bayre mennék tesó, az a legtutibb, ha csendet akarol magadnak, beza'!". :) Úgyhogy kértem a hajósokat, hogy vigyenek el a Coral Bayig, azonban ők közölték, hogy egy ember miatt nem mennek át a sziget túloldalára, vágjak át a szigeten, vagy perkáljak. Így aztán kiszálltam a sziget legnagyobb reszortján, Long Beachen, és elkezdtem kérdezősködni. Aránylag hamar kiderült, hogy én itt most az esőerdőn akarok átmenni, ami amúgy nem para, mert van út, csak figyeljek a kígyókra, mert eső volt az éjjel. :) Köszi, megígérem. :)

Coral Bayen aztán becsörtettem a legnagyobb hotelbe, hogy szerezzek magamnak dorm roomban ágyat, ami legnagyobb meglepetésemre simán működött. Este bementem a tengerbe, és megállapítottam, hogy tényleg sós. :) Kiderült, hogy a vacsi itt ilyen all you can eat alapon működik, 20 ringgitet fizetsz, és kapsz grillt (tintahaltól kezdve mindenféle halakon át a csirkéig bármit kb), meg salátát meg rizst, meg tésztát, meg pudingot (!)...

Másnap ki akartam próbálni a snorkelinget (fogalmam sincs, mi a magyar neve, maszkkal úszás), de a bérleti díj 5 ringgit volt. Namost a napi limitem 40 ringgit, 20 a szállás, 20 a vacsi, 5 a snorkling - sehogysemjó, megoldás kell...

Megdumáltam az egyik hotelvezetővel, hogy kapok minden nap ingyen kaját és kapok minden nap ingyen szállást, cserébe segítek rendberakni a hálózatukat, amíg ott vagyok. Ez egész jól sikerült, szerintem nagyjából kihoztam a maximumot a 2 Mbites netből. Az egyetlen para volt, hogy a routereik a "legolcsóbbat vettük, azt mondták, jó lesz." Ja, otthonra. Így ha netezni akartam, reggel 7-kor kelés, és 9-ig van net. Utána 30 kínai vendég megrohanja az étteremrészt, ahol a netünk volt, és a sok iPad/iPhone/ZTE/Kicikinaioccó kombó mellett esélytelen volt bármi értelmesre is használni azt. Na, ezért nem volt frissítés hetekig. :)

A három hetem aránylag nyugisan telt: reggel 7-kor kelés, 10-ig meló, utána közösségi élet/alvás/olvasás/úszás este 7-ig, amikor kaja. Kaja után irány a szomszéd reszort az ismerősökkel, ahol ingyenes filmvetítés mindenkinek, majd irány vissza pudingozni/beszélgetni, 11-től pedig hálózatkarbantartás (már amikor éppen kellett).

A három hét alatt rengeteg-rengeteg nagyon érdekes és izgalmas embert ismertem meg - franciákat, németeket, amerikaiakat, kanadaiakat, ausztrálokat, hollandokat, biológusokat (:), nepáliakat, bangladeshieket. Coaching edzőket, antropológusokat, zenészeket, informatikusokat, jogászokat, tanárokat, búvároktatókat, recepciósokat, meg persze Jumbo-t, aki egy ilyen:

És harap. De csak ha játszani akar. :)

Röviden-tömören, azt hiszem, találtam egy olyan helyet, mint Janda - mindig vissza akarok majd jönni ide. :) Ja igen, akad pár kép is - az első kettőt Ben Anette készítette (kérte, hogy írjam ki a nevét. :D):

Háttérképnek ^^oo

Kaptam kölcsön egy régi Olympust, Jupiter II objektívvel, ami
csodákra képes! :)
Ha még használni is tudnám...

A három hét alatt rengeteget tanultam más kultúrákról, emberekről, magamról.
Kiderült, hogy hihetetlenül érdekel az antropológia és a szociológia (előbbi különösebben), hogy én is egyfajta coachingon vagyok, és hogy a maláj rövidet soha nem kólával, hanem mindig sprite-tal kell keverni, az jobban kihozza az ízét. :)