Bakancslista: A Transszibériai Expressz kipipálva

Mikor véglegesen eldőlt, hogy a transszibériai expresszel fogok utazni, hirtelen ismerősömtől azt hallottam vissza, hogy "nagy álmom a transszibériai expresszel utazni!" Őszintén szólva nem értettem ennek az okát: egy vasútvonal, ami baromi hosszú. Naés? Aztán pár hónappal később felszálltam a vonatra, és azóta értem. :)

A posztot igyekszem úgy megírni, hogy azoknak is tudjon némi segítséget nyújtani, akiket nem az érdekel, hogy nekem milyen volt, hanem tippekre van szükségük a transszibériai expresszen való utazáshoz.

Jegyvásárlás, előzmények

A transszibériai expresszre Magyarországon is lehet/lehetett jegyet venni az 1000út utazási irodánál, az új honlapjukon azonban nem találtam ezt a lehetőséget. Lényeg a lényeg, a jegyvásárlás nem egy voodoo dolog, ha nem utazási irodára bízod, akkor relatíve olcsón meg lehet úszni - ergo: ne bízd utazási irodára, mert 3-4x annyit fogsz érte fizetni. Az eredetileg tervezett sok megszakításos utazásomat végül egyetlen megszakítással oldottam meg: 

•  Moszkva - Omszk (2712 km, ~19248 forint, ~44 óra)
• Omszk - Ulan-Ude (2932 km, ~20280 forint, ~46 óra)

A jegyeken még lehetett volna spórolni 800-800 forintot, ha tudtam volna, hogy a tutu.ru, az orosz elvira 100 rubeles (800 forint) felárat számít fel, ha személyesen veszed át a jegyeket (és 80 rubelt (640 forint), ha bankkártyát használsz). Tovább lehet spórolni, ha nem szakítod meg az utazást. :) Ha kupéban szeretnél lenni, akkor ennek kb a 1.5x-ösét kell fizetni, engem érdekelt a feeling, és annyira nem is értékelem nagyra a kupét, úgyhogy olyan vagonba vettem a jegyet, ahol az egész vagon együtt alszik (azt hiszem, ez a helyi másodosztály(?!). :)

Amit jó tudni előre

A páratlan számú helyeket hetekkel előbb lefoglalják. Ez azért fontos, mert emeletes ágyak vannak a vonaton, és a földszinthez tartoznak a páratlan számú helyek. Nekem egyik jegy foglalásakor sem volt szerencsém (április 17-én foglaltam a jegyeket április 21-re és április 24-re), úgyhogy emeleten aludtam végig. Azért praktikus alulra kerülni, mert akkor végig tudsz ülni/feküdni, ahogy szeretnéd, a cuccaidat el tudod rakni az ágy alá a csomagtartóba, és nem kell lemásznod, ha az asztalra akarsz pakolni valamit. Nem kupés vagon elejébe és végébe emeleten ne vegyél jegyet, ha magas vagy, mert nem fog elférni a lábad, ugyanis az ágy vége be van deszkázva (ld. youtube videó kicsit lejjebb). 

Elöljáróban ennyit a jegybeszerzés lényeges motívumairól. :)

A vonatom szombaton délután indult Moszkvából Omszkba. Arteem és az egyik haverja kivittek a vasútállomásra kocsival, átverekedtük magunkat a biztonsági kapukon (nyilván besípolt az összes, amikor a hátizsákkal átcsörtettem a kapukon, de igazából egyik őrt sem zavarta), majd irány a megfelelő vágány. Oroszországban a jegyet nem kalauzok ellenőrzik az utazás során, hanem a vasúti személyzet közvetlenül a vonatra való felszállás előtt elkéri a jegyedet, és ha névre szól, akkor hozzá az igazolványt is. Ezután a jegyet visszakapod, felszállsz a vonatra, megkeresed a helyedet, lepakolsz, és a vonat indulása után elviszik a jegyet (vagy ha indigós jegyed van, akkor az eredetit megtarthatod, a másik fele náluk van). A személyzetnél lévő jegy ezután bekerül egy sokreteszes dossziéba, és gondosan ügyelnek rá, hogy szóljanak neked, ha készülődnöd kell, mert leszállás. Erre azért van szükség, mert a transszibériai expressz nyilván éjjel is halad át településeken, és ilyenkor hajlamos az ember elaludni a leszállást.

A vonatokról röviden

Elektromos mozdony húzza őket (legalábbis Moszkvától Ulan-Udéig biztosan). Minden vagonban van ingyenes forró víz, 2 toalett, szemetes. Dohányozni a vagonok közti csatlakozóban lehet, ami dupla ajtóval el van zárva az alvóhelytől. Minden vagonnak saját személyzete van, tőlük lehet venni teát például, ha szeretnél. Van külön étkezőkocsi, ahol van meleg kaja - ezt nem próbáltam ki, volt rengeteg konzervem és levesem, amit még Ukrajnában spájzoltam be. :) 

Vagonokból kétfélével találkoztam: A kupés, és a nem kupés vagonok. Előbbiek attól térnek el az utóbbiaktól, hogy a kupékon van ajtó, és a 4 fős kabinnal szemben nincsenek a falon is ágyak. Ez azoknak lehet jó, akik 3-an vagy 4-en utaznak, és nem akarnak nagyon ismerkedni. Az ajtó bármikor elhúzható, akár be is zárható, így nem zavar a folyosón a jövés-menés. A nem kupés vagonoknál egy légtérben vagy mindenki mással, aki a vagonban utazik. Legelőször, amikor ezzel találkoztam, az volt az érzésem, mintha állatokat szállítanának sintértelepre, de rá kellett jönnöm, hogy nincs ötletem arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ezt megoldani másképp. Így néz ki egyébként nagyjából egy nemkupés vagon kabinja:

A vonatok egyébként ránézésre egészen jó állapotban vannak, sehol egy falfirka, sehol egy szakadás a bőrüléseken. A WC-ben mindig volt szappan és WC papír, a szemetest rendszeresen ürítették, a víztartályban mindig volt forróvíz.

Az utazásról röviden

Amikor elképzeltem a transszibériai expresszen való utazást, valami varázslatos és mágikus utazásra számítottam. Aztán a vonat elindult, és pár órával később már egyértelművé vált, hogy ez bizony pont ugyanolyan út, mint bármely másik: a vonat halad előre, vannak állomások, ahol hosszabb-rövidebb időre megáll, és ennyi. De tényleg. :) Szóval ilyen szempontból csalódás volt, hiszen csodát vártam.

Ugyanakkor az utazásnak megvan a maga egyedi varázsa: Úgy érzed, a világ minden ideje a tied. Beszélgetsz - idegenekkel, néha olyanokkal is, akikkel nincs is közös nyelvetek -, olvasol, nézed az elsuhanó tájat, és elmélkedsz. Az idő egészen másképp telik - egy nap pillanatok alatt elmegy -.

Ami számomra a legcsodálatosabb volt az egészben, hogy az alatt a 4 nap alatt, amit a transszibériai expressz fedélzetén töltöttem, úgy érzem, szinte láttam a Föld összes természeti jelenségét. Ez azt jelenti, hogy láttam alföldet, de láttam hegyeket is, amelyek teteje a ködbe veszett. Láttam sivatagot, láttam teljesen felégetett területet, de láttam végtelen fenyőerdőket is. Láttam esőt, havat, szelet, napot, folyót, hatalmas tavat, apró falvakat, hatalmas városokat, és rengeteg-rengeteg egyebet. Az utazás végére úgy éreztem magamat, mintha egy filmet néznék a világról; és valahol így is volt.

Ezt bebizonyítandó készítettem pár videót, ami teljesen jól szemlélteti, hogy mi mindennel találkozik az ember, ha április végén arra adja a fejét, hogy nekivág a transszibériai expressznek:

A társaságról - az utazás első fele

Az Moszkvától egy jó napig egy 3 fős női különítménnyel utaztam. Hármójuk közül csak egy valaki tudott angolul, ő is nagyon törte az angolt. Mindenesetre az kiderült, hogy "nyaralni" mennek a család többi tagjához, és 3 hetet fognak ott tölteni. A lány nem tudta megmondani, hogy mit tanul, vagy mit dolgoznak a többiek, de kedves volt, és mindig elmondta, hogy hogy hívják a megállót, ahol éppen vagyunk, és mennyi időre szállhatok le, ha szeretnék. :)

Aztán az egyik állomáson fogták magukat, és leszálltak a vonatról, majd felszállt a helyükre egy egészen vidámnak tűnő banda. Elindult a vonat, és elkezdtek enni, inni, beszélgetni. Láthatóan jóval többen voltak, mint 3 fő, pár fiatal srác átrohangált más vagonokból hozzájuk néha. Pár órán keresztül nem kommunikáltunk - olvastam, néztem a tájat, elmélkedtem. Aztán láttam, hogy vodkát töltenek, és elmosolyodtam (a jó öreg sztereotípiák), ezt meglátta a csapat egyik legidősebb tagja (lehetett vagy 55-60 éves), és meginvitált maguk közé.

Nem nagyon tudtak angolul, de nagyon kedvesek voltak: adtak vodkát, almát, szalonnát, levest és igazából mindent, ami volt nekik, pedig nem tűntek gazdagnak. Kiderült, hogy a Gaspromnál dolgoznak, mindenki hegesztőként egy olajfúró területén. A megbizatásuk minden évben februártól áprilisig tart, ilyenkor aztán az egész banda felkerekedik, elmegy dolgozni, és 3 hónapig nem látják a családjukat. A nagy örömnek az az oka, hogy most járt le az idei meló. 50000 forintnak megfelelő fizetést kapnak - azt buta módon nem kérdeztem, hogy havonta, vagy összesen; szeretném azt hinni, hogy havonta. A fiatalok természetesen dohányoztak - majdnem mindenki -, úgyhogy nagyon nagy örömmel fogadták a pipám közösbe való bedobását. Hamarosan azonban elszontyolodtak, amikor kiderült, hogy csak az illata jó, az íze nem. :)

Mondták, hogy két kocsival hátrébb van egy csapat külföldi - szerintük magyarok, mert olyan furán beszélnek, mint én. Megnéztük őket: Nem voltak kimondottan barátságosak, de egy nemzetközi banda volt, 2 franciával, 1 ausztrállal, és egy fogalmam sincs honnan való sráccal. Mindegyikük támolygott már a részegségtől, mondták, hogy ha szeretnénk az ő elit bandájukhoz csatlakozni, akkor az a szabály, hogy minden újonnan érkezett meghív mindenkit egy-egy sörre. Ezen mosolyogtunk egy jót, és elköszöntünk tőlük. :) Végül Omszkban én szálltam le - a csapat ment tovább, azóta gondolom, már megérkeztek, akárhova is indultak. :)

A társaságról - az utazás második fele

Amikor Omszkban felszálltam a vonatra, két idős néni volt a kabin alsó két ágyán. Kedvesnek tűntek, de nem beszéltek angolul. Az emelet másik ágyán egy ázsiai arcú, 15-16 éves forma lány feküdt, vele tudtam valamennyit beszélgetni, mert angolt tanul a suliban. A segítségével a nénikkel is tudtam néhány szót váltani.
A nénik haza igyekeztek Moszkvából, ahol az éves családlátogatásukat tartották, a lány pedig Ulan-Udéba tart - ott lakik -, ahova én is igyekeztem. Sayanának hívják, és freestyle birkózó, junior bajnok. Valójában a vagonban ott volt az egész csapat - próbáltam utólag kideríteni, hogy vajon milyen versenyen voltak, de nem igazán sikerült. A lány roppant leleményes volt a kommunikációs kapcsán: ha valamit nem tudott elmagyarázni, vagy nem értett valamit abból, amit én mondtam, a telefonja, vagy a Kindle segítségével Google Translate-tel egyszerűen lefordítottuk a szöveget a másik nyelvére. Több-kevesebb sikerrel. :)
Ha ez sem működött, akkor megkérdeztük a nővérét, aki sokkal jobban beszélt angolul, mint Sayana, és szívesen is beszélgetett ezen a nyelven.

A két néni az utazás utolsó napjának reggelén távozott, és helyettük felszállt két nagyon unszimpatikusnak tűnő fickó, akik rögtön nekiálltak inni. Nem voltak szimpatikusak - még akkor sem, amikor lehívtak magukhoz. Pár percig Sayana segítségével próbáltam kommunikálni velük, de nem igazán ment, pedig a végén Sayanának már próbált segíteni a teljes birkózóklub. :)

Vidám fiúk! :)

Furcsa volt, mert az utazás végére úgy éreztem magamat, mintha tényleg valamilyen látványosság lennék - az emberek fényképezkedni akartak velem, vagy csak simán lefényképezni. Mindenkinek az volt az első kérdése, hogy az USA-ból vagyok-e. :) Összességében nagyon érdekes, és teljesen újszerű élmény volt a számomra, talán picit hozzászokom ehhez a "lefényképezhetem magamat veled?" stílushoz, mire Kínába érek, ahol állítólag sokkal erőteljesebb lesz... :)

Összegzés

Amióta leszálltam a vonatról, szinte mindenkinek elmondtam már, hogy "egyszer muszáj felülnöd rá!" azok közül, akikkel beszéltem. Rendkívüli élmény napokon keresztül zötykölődni egy vonaton, ami ráadásul hihetetlenül változatos tájakon halad keresztül. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Amin utólag változtatnék picit: A Bajkál még be van fagyva ilyenkor, ezért valószínűleg kicsit később, olyan június közepére tenném az indulást, és mindenképp megállnék a Bajkálnál fürdeni benne, és megnézni közelről. És... Ennyi.. Vagy... Lehet, hogy végigmennék vele Vlagyivosztokig, hiszen gyakorlatilag ez a 4 nap valójában kevesebb, mint az út fele!

Ha van otthon felesleges monitorod, végigmehetsz a transszibériai expresszel az egész úton, ugyanis a Google volt olyan kedves, és csinált egy ilyen oldalt:

VIRTUÁLIS TRANSSZIBÉRIAI EXPRESSZ UTAZÁS

Azért én mégis inkább a valóságban utaznék, de ez mindenesetre egy rohadt jó dolog.

Ha bármi kérdésed van a témával kapcsolatban - valamiben felületes voltam, vagy hanyag, vagy csak nem tértem ki valami érdekes dologra -, nyugodtan kérdezz bátran, igyekszem a legjobb tudásom szerint válaszolni! :)