2012. április 9., hétfő

Éééés... Elkezdődött!


Ahogy azt az előző posztban írtam, az indulási időpontot április 6. péntekre tűztem ki. Judit még előző héten jelezte, hogy egy darabon szívesen elkísérne, de eredetileg úgy volt, hogy csak az első stoppig vagy ilyesmi, mivel neki este dolgoznia kell. Ez aztán annyiban módosult, hogy mivel pont pénteken szült az egyik barátnője a szálláshelyemtől kb. 50 km-re, ezért végül Judit elcserélte a műszakját, végig elkísért az úton, és ment tovább babanézőbe. :)


Részemről csütörtökön éjjel várt még rám egy egészen aprócska feladat: be kellett pakolnom a hátizsákomba. Eredetileg arra számítottam, hogy ez egy egész éjszakás tortúra lesz, de meglepően gördülékenyen ment, hála a három nappal korábban elkezdett bepakolólistának, ami nélkül kb. esélyem sem lett volna. Szépen összeszedtem minden potenciális dolgot egy helyre, aztán lemértem mindennek a tömegét, ami alapján könnyű volt megállapítani, hogy például két nadrág közül melyik jöhet velem, és melyik nem. 

Némi számmisztika: 
  • A csomagom teljes tömege 16.7 kiló lett, ebből laza 3 kilót visz el a hátizsák, 2 kilót a laptop. A maradék a minden más.
  • A bepakolólistámon összesen 63 tétel állt, ezen kívül volt még pár dolog, amit be kellett szerezni pénteken.
  • A teljes bepakolás ~3 órát vett igénybe, ennek több, mint a fele a cuccok lemérése volt.
  • És a misztikus rész: Este még csak 14.96 kg volt a táskám, reggelre nőtt több, mint 1 kilót - ezt fejtse meg valaki?! :D Nem pakoltam bele semmi újat. :)


Pénteken reggel Hegénél kezdtem, aki meginvitált egy kávéra, és reggelire, majd irány a Blaha, ahol Judit már várt rám. Szereztünk metrójegyet, majd elindultunk az Örs vezér terére, hogy felszálljunk a HÉV-re, hogy az M3-as autópálya közelébe kerüljünk - ahonnan stoppal irány Debrecen; vagy legalábbis ez volt a terv.

Itt egy rövid kitérő: több ismerősöm is találgatta, hogy milyen lehet elindulni egy ilyen úton - milyen lehet az első lépés, milyen lehet reggel felkelni. Csak a saját tapasztalatomat tudom elmondani: Számomra egészen megdöbbentő volt. Én valami olyasmire számítottam, hogy felkelek majd, és az egész világ minden apró mozdulatában majd nekem fog drukkolni, a Nap sokkal nagyobb erővel világít majd, a villamosok és metrók és trolik és autók utat engednek nekem, az emberek előre köszönnek, a fák integetnek, a madarak cigánykereket hánynak a tiszteletemre, én pedig valami felfoghatatlan tudatállapotban vágok neki az útnak. Ehhez képest felkeltem, és megértettem, hogy ez a nap egészen pontosan tökéletesen ugyanolyan, mint bármelyik más nap volt, és bármelyik nap lesz a jövőben. Az ég hol felhős volt, hol napos, a tömegközlekedés nem borult fel, az emberek ugyanúgy rohantak munkába, a fák szél híjján egyhelyben ácsorogtak, a madarak pontosan ugyanúgy csicseregtek, mint bármikor máskor; és az én fejem is pont ugyanannyira volt tele mindenfélével, mint bármikor máskor. Van nálunk egy mondás - vagy szólás - a családban, ami nagyjából így hangzik: "Akármi történjék is, reggel a vonatok reggel ugyanúgy indulnak, a te dolgod eldönteni, hogy felszállsz-e rájuk, vagy sem." A végét értettem eddig is, és most már értem az elejét is. :)

Node, visszatérve: Az út meglehetősen nehézkesen indult, majdnem egy órát ácsorogtunk Szentjakabon, míg valaki felvett minket, és elvitt a következő benzinkútra. Utána aztán gyakorlatilag két stoppból leértünk Hajdúszoboszlóra (ez volt az én végállomásom, de úgy gondoltuk Judittal, hogy csak Debrecenig találunk majd stoppot, így mindenhol azt mondtuk, Debrecenbe megyünk). Az első stopp során megismerkedtünk egy családdal, beszélgettünk az utazásról, matematikáról, kémiáról (a srácnak tanulnia kellett, mi pedig azonnal ráraboltunk a 7. osztályos tankönyvekre (a srác nagy örömére :D)). Sajnos elég szerencsétlen helyen tudtak csak kirakni minket (autópályalehajtó mellett), de feltaláltuk magunkat. Leslattyogtunk az autópálya mellé, rögtönzött pikniket tartottunk pipázással egybekötve, majd megkerestük az "autópálya innen" táblát a felhajtónál, beálltunk elé, és 2 perc múlva fel is vettek minket. 

Gandalf pipa FTW! :)



Szerencsénkre a sofőr - gyógyszerész anyuka - épp Hajdúszoboszlóra igyekezett az óvodába, így rögtön meg is kértük rá, hogy vigyen el minket végig. Szoboszlón aztán elváltak útjaink, Judit ment babanézőbe, én pedig rokonoknál aludtam, akik rengeteget meséltek nekem Oroszországról, Ukrajnáról, a saját utazásaikról - és némi folyadék segítségével arról is gondoskodtak, hogy az éjszaka biztosan tudjak aludni. :)

A szombati útiterv az volt, hogy irány az ukrán határ, valamikor estefelé megérkezem majd Lvivbe, és elmegyek, keresek szállást, mivel az első estére nem volt még couchsurfingem.

Reggel korán kelés, reggeli, bepakolás - kaptam merülőforralót! :) -, és irány a vasútállomás, ahonnan Záhonyba vettem jegyet. Záhonyban aztán három és fél órát ücsörögtem, majd felszálltam a határvonatra, ami átvitt Csópra (vagy Csapra, ha úgy ismerős), az ukrán határ túloldalára. És akkor éreztem, hogy tényleg elkezdődött.

A zöld vámon (egyszerűsített vám, csak belenéznek a táskádba, és mehetsz, semmi extra) természetesen mindenki átment, csak engem fogtak meg a végtelen mennyiségű gyógyszeremmel. A vámosok kezébe nyomtam a papírt, ami szerint jogosult vagyok ezeknek a gyógyszereknek a fél világon való átcipelésére, elmeséltem nekik, hogy mi miért kell, kitöltettek velem egy vámnyilatkozatot, majd útnak indítottak. Valójában amikor kijöttem a vámról, még fogalmam sem volt róla, hogy hova, de a vám túloldalán egy magyarul beszélő taxissal beszélgettem pár percet, ami alapján kiderítettem, hogy Lvivbe egy óra múlva megy vonat. A srác segített megvenni a jegyet, keresett egy kalaúzt, aki felrakott a vonatra és megmutatta az ágyamat, majd irány Lviv... Kicsit aggódtam, mert a kalaúz nem adta oda a jegyemet, és attól féltem, hogy esetleg lenyúlta (bár mit kezdene egy jeggyel, a vonat már elindult, el sem tudja adni?!). Életemben nem volt még ilyen rövid hat órás vonatutam - rengeteget számít, hogy éjszaka volt, így lehetett aludni közben, és az is rengeteget számít, hogy el lehet feküdni egy ágyon. :)

Röviden-tömren: A Kárpátok még éjjel is lélegzetelállítóan szép; milyen lehet nappal?!

Sorry, amiért életlenek a képek.

Az ott a tetején már hó.


Végül éjfél előtt 10 perccel bejött a fülkémbe egy csávó, aki felébresztett, mondta, hogy hamarosan Lviv jön, keljek, és a kezembe nyomta a jegyemet, én pedig hamarosan beslattyogtam Lviv vasútállomásának várótermébe, ahol egy tökéletesen hangulatos éjszakát töltöttem el mintegy 200 másik ember társaságában. És még azt hittem, hogy egyedül csövezek majd. Egész idő alatt ukrán mulatós szólt a hangszórókból, ami egyébként meglepően jól hangzott. Reggel, amint világosodott, útnak indultam, hogy találjak ingyenes Wi-Fit, és fel tudjam venni a kapcsolatot Maximmal, de ez már a következő bejegyzés története...

6 megjegyzés:

  1. Úú, izgi! Egész fura érzés, amikor napközben random beugrik az embernek, hogy hű, már elindult a vadidegen csávó, akinek pár hete találtam rá a blogjára 8) Ragyogó napokat, jó utat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Ezt így olvasni is fura volt, de nagyon szépen köszönöm! :)
      Igyekszem majd gyakran frissíteni a blogot, bár egyelőre nem nagyon tudom tervezni a netelérést, és szerintem most jódarabig csak rosszabb lesz a helyzet, mint amilyen most - azért igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni!

      Törlés
  2. Hogy ne unatkozz, abban az 5 percben sem, amíg netezel:
    http://www.joyoftech.com/joyoftech/joyarchives/1547b.html

    VálaszTörlés
  3. :) Ez még mindig nagyon beteg! :D

    VálaszTörlés
  4. Andy majd a cucc-listádat feltöltöd? Nagyon érdekelne, hogy hogy pakoltad be a táskádat!

    Kolos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali!

      Persze, miert ne - bar arrol meg nem tudok tul sokat mondani, hogy mi mennyire bizonyult hasznosnak. Azt meg tudom mondani, hogy mi van velem, es mi mennyi sulyt nyom.

      Ha gondolod, hogy tud segiteni valamiben, szivesen csinalok rola bejegyzest szerintem egy par heten belul.

      Törlés