Az első pár nap Ulánbátorban

Ez lesz az a bejegyzés, amiben szerintem több név fog elhangzani, mint esemény, úgyhogy aki szereti az "emberek" típusú bejegyzéseket, az ezt most nagyon fogja szeretni. :)

Az első benyomásom Ulánbátorral kapcsolatban valami olyasmi volt, hogy "WOW!". Na nem azért, mert olyan szép lenne, sokkal inkább amiatt, mert hihetetlen, hogy mennyi sok hegy van körös-körül - egyszerűen gyönyörű! Jó pár napig kell bámulnod kifelé a városból, mire megszokod, és elhiszed, hogy tényleg nem csak oda vannak festve valami láthatlan rajzvászonra... Erről írok majd külön. :)

Ghingis Khan itt olyan, mint nálunk Mátyás király,
csak még sokkal jobban tisztelik. Gyakorlatilag
mindenhol találkozni Ghingissel.

Szóval megérkeztem, és Doljmaa már várt rám a férjével. Doljmaa egy nagyjából 35-37 éves mongol anya lehet - van egy kisfia, és egy nagyon kedves férje. Két hosztelt vezetnek a nyáron, de van emellett egy lakásuk valahol a városban még. Tavasszal - amikor megérkeznek az első vendégek - beköltöznek a nagyobbik hosztelbe, hogy legyen helyi recepció, mindig legyen ingyen reggeli, és hogy a kissrác tudjon angolul tanulni valamennyit az utazóktól. Én úgy kerültem a képbe, hogy kb. két hónappal ezelőtt kaptam Doljmától egy CouchSurfing meghívást a hoszteljükbe. Mint kiderült, ilyenkor még úgysem nagyon lennének vendégeik, úgyhogy Doljmaa szívesen hív meg pár napja magukhoz utazókat - mindenki kap pár nap ingyen ott tartózkodást, és ha utána maradni szeretne, akkor kell fizetnie. Én 3 napot kaptam, és ezt ki is használtam...

Bepakoltuk a cuccainkat - mert hogy Dennis is velünk jött végül (lásd. előző bejegyzés!), és irány a hostel. Ott lepakoltunk, és bemutatkoztunk Aaronnak. Aaron valamivel idősebb lehet nálam, Új-Zélandon él - ennek megfelelően írtózatos az akcentusa, az első fél órában alig értettem, amit mond. Finnországba igyekszik, szeretné kipróbálni a finn útlevelét, mert abszolút nem emlékszik az országra, ahol született, és nagyon kíváncsi rá. Csak egy estére találkoztunk, másnap reggelre meg volt neki már szervezve egy 7 napos Közép-Mongóliai utazás.

Ez volt az első pont az utazásom során, amikor szembesültem vele, hogy az utamat nem nagyon tudom összevetni a többi utazó útjával: Dennis napi 50, Aaron napi 60 dolláros kerettel indult útnak, és fogalmuk sem volt, hogy hogy jutottam el idáig, és hogy volt egyáltalán lehetőségem bármit is megnézni a napi 14 dolláros max. költségvetésemmel - amit mellesleg megfeleztem annak érdekében, hogy értelmes időn belül kompenzálni tudjam a transszibériai expressz horribilis kiadásait. Amikor ez a dolog szóbakerült, akkor kijelentették, hogy nem velem fognak túrázni menni. Meglepő módon nem bántam - úgy értem, nyilván paraszt kijelentés volt, de valahogy nem zavart a dolog, nem értem miért.

Az első teljes napomat azzal töltöttem, hogy sétáltam egyet a városban. A séta az első pár nap félelmetes: tudod, hogy rengeteg a zsebes, és hogy sötétedés előtt külföldiként illik hazaérni, és hasonló mókákat, szóval beletelik egy kis időbe, amíg az ember bátrabb lesz.

És ez tényleg ilyen! :)

A második napomon meg akartam látogatni a fekete piacot, de zárva volt - igen, ezt hívják pechnek. Kiderült, hogy a szerda (azt hiszem, a szerda - valaki segítség! :))) itt peches nap, ezért van pár dolog, ami például zárva van, így a piac is. Délután találkoztam Katalinnal, aki nem olyan régen költözött ki Mongóliába férjével, Ganbolddal, aki mongol, de jó pár évet eltöltött Magyarországon. Katalin nyelvtanárként dolgozik, hihetetlenül kedves, és sok magyart ismer UB-ben. Ganbold épp a Mongol Lettre (folyóirat) első számát rakja össze a csapatával. Rengeteget fordít, nagyon szereti az irodalmat - a magyar irodalmat is, igen. :)

Szóval a délutánt Katalinéknál töltöttem, ahol Katalin amellett, hogy megkínált egy kis magyaros gulyáslevessel, rengeteget mesélt. Mielőtt elindultam hazafelé, adott egy e-mail címet Emeséhez, aki egy itt tanuló magyar diáklány, illetve neki is megadta az én e-mail címemet.

Újabb háttérkép!

Este rövid e-mailezés után megbeszéltük, hogy másnap találkozunk, és együtt elmegyünk a fekete piacra. Fantasztikusan sikerült a nap, csak beszélgettünk és beszélgettünk, és nézelődtünk, és beszélgettünk, és még egy gert (jurta) is majdnem sikerült beszerezni, végül azonban úgy döntöttünk, hogy túlságosan snassz lenne. Valamikor kora délután végeztünk a piaccal - kaptam Emesétől egy buddhista nyakláncot, és vettem egy sapkát, illetve vettünk füstölőt -, és kitaláltuk, hogy eszünk valamit. Idő közben ránk csörgött Erika, aki szintén itt tanul, és aki szintén lelkes volt az ebéddel kapcsolatos terveink hallatán, úgyhogy hárman beültünk ebédelni a lányok kolijától nem messze egy mongol étterembe. Kiderült, hogy mindketten mongolt tanulnak (mongol-török), fél évre jöttek ki sulis támogatással, és a helyi egyetemen - MÜISZ - tanulnak. Ebéd után elváltunk, és irány haza Doljmaa-hoz, mert este költözés van - lejárt a 3 nap, úgyhogy uzsgyi tovább. :)

Bettivel 6 órára beszéltük meg a találkozót. Ő volt az a lány, akivel legelőször felvettem a kapcsolatot UB-ban, és aki végül a végleges szállásadómat, Joeyt ajánlotta. Joeynak azonban volt már vendége az első pár nap erejéig, így aztán 1 éjszakát Bettinél töltöttem. A főtéren beszéltük meg a találkozót, ahova valami csoda folytán sikerült időben odaérnem, és hamarosan felbukkant Betti és Peter, Betti kollégája. Röviden felvázolták az este tervezetét: Iszunk. :) Úgyhogy úton hazafelé beugrottunk egy boltba, vettünk némi sört, és felcuccoltunk a lakásba.

Betti cseh lány, 3 évvel idősebb nálam, és jelenleg az UNICEF-nél dolgozik (már nem önkéntesként, hanem mint alkalmazott), így került Ulánbátorba. A projektje olyan nők tanításáról szól, akik börtönbe kerültek, de olyan fiatal kisbabájuk van, hogy az anyával kell maradjon - kicsit másképp mennek itt a dolgok, mint otthon. Peter szintén UNICEF-es, ő Ausztrál. Pontosan nem tudom, hogy mit dolgozik az UNICEF-nél, csak hogy nem ugyanazt csinálja, mint Betti. Mindketten kedvesek és aranyosak voltak, beszélgettünk, söröztünk, vodkáztunk. Kb. egy óra múlva újabb vendég érkezett Asia személyében. Asia lengyel hallgató, tibeti-mongol szakos, és mint kiderült, jól ismeri Emesét és Erikát. Szóval 4 fős volt a csapat, baromi jól éreztük magunkat, és nagyon-nagyon olyan érzésem volt, mintha valami mesébe cseppentem volna:

Itt vagyok a világ másik felén, egy olyan városba, amit leginkább úgy lehet elképzelni, hogy adott egy hatalmas sivatag, aminek a közepén egy rakat felhőkarcoló, körülöttem pedig három teljesen idegen ember, mindegyikük teljesen más világból érkezett, és én itt ülök, és beszélgetek velük. Mi ez, ha nem csoda?

Az estének valamikor 2 óra körül lett vége, aztán alvás. Másnap délután 2-kor találkoztam a végleges lakótársammal, Joey-val, akinél azóta is lakom - május 20-ig kb. Joey amerikai, Alabamában élt eredetileg, és azt kell róla tudni, hogy egyszer egy kocsmában ült a legjobb haverjával, aki megkérdezte tőle, hogyaszongya: "Nemsokára megyek vissza Mongóliába, van kedved jönni?" ... És fél órával később már otthon mesélte a szüleinek, hogy Ulánbátorba költözik.



Itt most abba is hagyom az írást, mert különben nagyon hosszú lenne a poszt - 1-2 napon belül ígérem, hogy folytatom, mert rengeteg dologról lenne mit írni. :)