Útban Kína felé: Sainshand, kreatív kisváros a sivatag közepén

Azt már Mongóliába érkezésem után két nappal eldöntöttem, hogy az országot nem hagyom el csak úgy egyik napról a másikra - a kilépésre szerettem volna 3-4 napot rászánni. Az indok egyszerű: a déli tartományokat teljes egészében a Góbi sivatag uralja, én pedig még sohasem jártam sivatagban és eszem ágában sem volt kihagyni a lehetőséget.

Úgy beszéltük meg Hong Anh-nal, hogy mind a ketten június 13-án érkezünk vissza: Én a Höszgöltől, ő pedig Közép-Mongóliából, az ország korábbi fővárosából, Harhorinból. Ezután egyszerű a dolog: 2 napot töltünk még Ulánbátorban - elköszönünk mindenkitől, kimossuk a cuccainkat, eszünk még egy normálisat -, aztán irány a Góbi, azon belül pedig Sainshand. A terv tökéletesen működött.
13-án reggel találkoztunk Odysseusznál, mosás, útvonalterv, ilyesmik.
14-én Hong Anh megvette a vonatjegyeinket, én elköszöntem Doljmaatól, Ganbitól és este beült az UB banda egy indiai étterembe, a Namasteba, ahol kikértünk magunknak kb. 2 hétnyi kaját, aztán Katalinék meghívtak minket magukhoz egy üveg borra. Ebből végül pezsgőzés lett - furcsa dolog a világ másik felén Törley-t inni, ami azt illeti. :D

Balról-jobbra: Anna, Katalin, Andy, Joey
Érdemes megfigyelni az írtózatos mennyiségű
kaját. :) A képet Hong Anh készítette.

15-én reggel felszálltunk a vonatra. Zsúfolt járat volt, orosz kocsikkal. Érdekes, mennyit változik az ember véleménye/megítélése ezekről a kocsikról: Amikor először szálltam fel egy ilyenre - talán Kijev és Moszkva között? -, teljesen fel voltam háborodva, hogy micsoda rettenetes dolog ilyenben utazni, többszáz ember összezárva... Most viszont, amikor felszálltam a vagonra, és megláttam a belsejét, hihetetlenül megörültem - hiszen pont ugyanolyan, mint a transszibériai expressz.

A 12 órás út pillanatok alatt elment, este pedig izgatottan szálltunk le a sivatagban, Sainshandban. Azt pillanatok alatt megállapítottuk, hogy ez tényleg sivatag. Minden tiszta homok és kő, este 9-kor is piszok meleg, és az alig 10%-os páratartalomnak köszönhetően írtózatosan száraz levegő. Kerestünk magunknak egy hostelt az éjszakára.

 A következő napot felderítéssel kezdtük: Kerestünk magunknak egy másik hosztelt, azonos áron, de internettel - sajnos a tévénket fel kellett adnunk ezért -, megtaláltuk a világ legjobb husúrját (gy.k. lángostésztába csomagolt bárány/marhahús, ezen éltünk az elmúlt 2 hónapban). Megállapítottuk, hogy ez a város az eddigi legkreatívabb azok közül, amikkel ezidáig találkoztunk - eszméletlen, hogy milyen ötletes dolgokat valósítottak meg szerte a városban.

Ő egy hangszóró, egy park kellős közepén.
Kb. 30 különböző "hangszóró-állattal" találkoztunk.

Ulánbátorban általános, hogy nem az autók
számára van visszaszámláló a közlekedési lámpákon,
de 2-az-1-ben lámpákkal ott sem találkozni.

Danzanravjaa, buddhista szerzetes szobra.
A szobor érdekessége, hogy a földdel csak a ruhája
érintkezik, ettől olyan érzést kelt, mintha az emberalak
maga lebegne.

Eiffel-torony. A torony éjszaka ki van világítva,
de neoncsövek helyett halogén lámpák világítják meg. :)

Végülis logikus...

Este szereztünk magunknak egy sofőrt, hogy ki tudjunk jutni a sivatagba. Ami azt illeti, nem vagyunk benne biztosak azóta sem, hogy a srác sofőr volt:  Kimentünk a Jeep standra, ahol a sofőrök várakoznak, és leszólítottuk az első, kocsiban ülő emberkét. Elmondtuk neki, hogy a Khamarin hiidhoz akarunk eljutni. A muki arcán láttuk az őszinte meglepetést: "Velem?". Szerencsére pont akkor ért ki a boltból a felesége három csimotával, aki helyettünk(!) ledumálta a csávóval (rövid veszekedés eredményeként), hogy másnap munka helyett minket fog fuvarozni a sivatagban. :)

Az útról néhány kép:

A Góbi - a keleti része főként kősivatag - a szokásos
dűnék főként délen jellemzőek. A szivárvány nem valódi -
Hong Anh polárszűrőt használt.

Az felszín egyik pillanatról a másikra megváltozott,
és hirtelen olyan lett, mintha a Marson lennénk.

A Khamarin hiid sztúpái.

Khamarin Hiid,

Meditációs barlang - a szerzetesek ilyen barlangokba
zárkóztak be 108 napra meditálni.

Visszafelé az úton: náluk tevegeltünk. Sajnos csak kb 2-2 percet. :)

Miután visszaértünk a városba, megvettük a vonatjegyet a határhoz, Zamiin Uudba, két nappal későbbre. 

Az utolsó napunkon nem igazán akartunk semmit csinálni - sajnos azonban végül akadt egy előre nem tervezett elfoglaltságom: Fel akartam dobni a pacskert. Valamikor délután kettő körül elkezdett görcsölni a bal vesém - először arra tippeltünk, hogy dehidratáltság, majd logikusan (már amennyire ilyenkor az ember logikus tud lenni) arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem lehet dehidratáltság, sokkal esélyesebb lehet egy vesekő. 4 órányi vajúdás után bementünk a kórházba, ahol pillanatok alatt felküldtek egy ultrahangra, és megállapították, hogy vesekövem van. Picike, meg fogom szülni, csak türelem kell hozzá. Kaptam pár gyógyszert, és két injekciót - illetve egy további adag injekciót a kezembe nyomtak kéz alatt, hogy ha az út során bármikor nagy fájdalmat kell átélnem bármilyen okból kifolyólag, akkor ezt használjam nyugodtan - WTF? :)

Otthon aztán sikeresen megszültem a picit, úgyhogy azóta teljesen rendben vagyok - néha még fáj picit, de nem görcsöl, és a felírt fájdalomcsillapítót eleve 7 napig kellene szednem, szóval azt feltételezem, hogy ez normális.
Eredetileg nem voltunk benne biztosak, hogy sikerül elérnünk a vonatot, de végül minden probléma nélkül felszálltunk hajnali 2-kor a Zamin Uud felé tartó járatra...