2012. július 13., péntek

Peking és környéke

A kínai főváros hatalmas meglepetés volt számomra - nem tudom, hogy mire számítottam egészen pontosan, de nem erre... Egyszerűen imádtam!



Miután Hong Anh-nal leszálltunk a buszról, a legelső dolog, ami feltűnt, hogy meleg van. Nap még ugyan sehol az égen, de már (vagy még?) nagyon-nagyon nagy volt a meleg, és útban a metró felé csorgott rólunk a víz. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nem voltunk hozzászokva a magas páratartalomhoz, szóval el tudom képzelni, hogy "kissé" megerőltető lehetett a szervezetünknek első nekifutásra...

Nagyjából másfél óra alatt átvergődtünk a város másik felére, Attiláékhoz, akik már vártak minket. Attila és barátnője, Vera három éve került ki Kínába - nyelvet tanulni - egy ösztöndíj program keretein belül. Aztán kint egyetemre kezdtek járni, most végeznek.

Eredetileg csak 2-3 napot szerettem volna Pekingben tölteni, de Odysseus - Mongóliából - azt javasolta, a vesém miatt jobb lenne, ha most pár napig nyugton maradnék, és nem stresszelném a szervezetemet, úgyhogy végül egy hét lett a dologból.

Az első napon Hong Anh-nak próbáltunk aránylag olcsó Androidos telefont szerezni, ami jópár óra nézelődés, és kérdezősködés után végül sikerült. Igazából nem a telefon volt a lényeg, hanem a Wi-Fi, úgyhogy estére Hong Anh már jelezte is, hogy megvan a kompja Dél-Koreába.


Az eredeti tervemet - miszerint irány Shanghai, ott szerzünk egy biciklit, és irány a keleti part mentén Shenzen - kénytelen voltam a vesém miatt elvetni, úgyhogy jópár órát (több napra szétszórva) igénybe vett annak a kitalálása, hogy mit csináljak Kínában egy hónapig - pontosabban 3 hétig, mert az első hét fix volt: Peking. Ezt a tervezést többnyire reggel / délelőtt és este végeztem. A délutánokon általában valahol a városban kolbászoltam, és látványosságokat néztem. Egészen pontosan...

A Tiltott Város

Az első komolyabb dolog, amit megnéztem, a Tiltott város volt, az egykori császárok lakóhelye - bő 400 éven keresztül. Az első dolog, ami szembetűnik az embernek, amikor odaér a főbejárathoz, hogy írtózatos méretű a tömeg - főleg, ha hétvégén, vagy ünnepnapon mész. Nekem sikerült hétvégén ÉS ünnepnapon mennem.

Emberek. Páran.

Miután leráztam az önkéntes 'guide'-okat, és szereztem jegyet, elindultam. Állítólag nagyjából másfél óra alatt lehet végigérni a városrészen, hát, én valami 4 órát voltam bent, és állítom, hogy nem láttam mindent. Az a helyzet, hogy a Tiltott város tanít: Megmutatja, hogy a legegyszerűbb dolgok is lélegzetelállítóak tudnak lenni, semmi mást nem kell tennünk, csak figyelni a részletekre.

Szerencsére akkorák a terek, hogy bent már nem nagyon
találkozni "zsúfolt" résszel.

Az ördög a részletekben rejlik.

A Nyári Palota

 A másik dolog, amit Pekingben járva minden túrista meg akar nézni, a Nyári Palota. Aránylag könnyű megtalálni, és aránylag nehéz bejárni.

A Nyári Palota ugyanis hegyre épült. Miközben próbáltam feljutni a tetejére - ami amúgy, mint később kiderült, nem a palota egésze -, azon merengtem, hogy vajon mi értelme egy palotát - ami az én értelmezésemben a kényelem helyszíne - egy hegyre építeni, ami meredek, és csúszós, és fárasztó... Nem sikerült választ találnom, arra jutottam, hogy lehet, hogy az én értelmezésem hibás.:)

Közvetlenül belépés után ezt látod.

Mielőtt Kínába értem volna, meg voltam róla győződve,
hogy itt minden tele lesz bonsai fákkal. Ez az egyetlen, amit
ezidáig láttam...


Ők ott mind Buddhák!

A Nagy Fal

A Nagy Falra eljutni nem egyszerű vállalkozás, ha egyénileg szeretnéd megoldani. Indul persze egy csomó vezetett túra, piszok sok pénzért, de az rövidtávon egyértelművé vált a számomra, hogy ezek nem az én számomra lettek kitalálva.
Nagyjából 3 órányi netes keresgélés után sikerült kibogoznom, hogy létezik egy busz a Nagy Falra - pontosabban a Nagy Fal Mutianyu részéhez - Pekingből. A buszt persze nem hirdetik gyakorlatilag sehol (menj túristajárattal! felkiáltással).
A busz a #867-es számot viseli - és hiába mondja bárki, hogy nem létezik/nem jár/soha nem is létezett, ne hidd el. A busz jár, szezonban legalábbis (ha jól emlékszem, március-november). 18 jüen a jegy egy útra, nekem valamiért csak 1 utat kellett fizetnem (nem engedett fizetni odafelé a csajszi), a belépő pedig talán 48 jüen volt, vagy ilyesmi.
Mindenesetre ha a Mutianyuhoz mész, készülj fel rá, hogy ki fogsz fáradni, de írtó jó élmény lesz! :) Indoklásként lásd a képeket! :)

Úton felfelé a Falra. Itt már látom a fényt az alagút végén.
25 perce sétálok lépcsőkön felfelé, és meglepő, de bírom.
Ez otthon sosem ment volna. :)
Oda, fel/át? Legyen! :)







És végül - hogy a sztereotípiákat erősítsem, itt az egyik kedvenc képem, amit Pekingben készítettem:
A kép Wangfujingban készült, az éjszakai piacon.
Ha kedved van, itt ehetsz pókot vagy skorpiót. Az persze kiderült, hogy
a kínaiak ilyet nem esznek (csak egy-egy részén az országnak, és ott is
nagyon drágán), viszont szeretik a túristákkal a bolondját járatni. :DD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése