Előző bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy végleges lakótársammal, Odysszeusszal találkoztam... Innen folytatom. :)
Szóval
Odysseusszal sikeresen megismertük egymást a város főterén. Ez nem volt
nehéz, tekintve, hogy Odysszeuszt elég könnyű felismerni, kimondottan
nem az az átlagos megjelenésű fickó.
Ez lesz az a bejegyzés, amiben szerintem több név fog elhangzani, mint esemény, úgyhogy aki szereti az "emberek" típusú bejegyzéseket, az ezt most nagyon fogja szeretni. :)
Reggel 7:30-kor indult a buszom Ulan-Ude főterétől Mongólia fővárosába. A cuccaimat előző éjszaka már összepakoltam, elköszöntem Ann-től, és megpróbáltam aludni valamennyit. Ez sikerült is, bár nagyon rossz éjszakám volt: Nyugtalan voltam az úttól, nagyon tartottam tőle, hogy problémáim lesznek a gyógyszerek miatt, vagy egyszerűen csak belekötnek valamibe.
Reggel - noha elvileg 5 percenként jártak a villamosok -, kénytelen voltam taxit fogni, mert 20 perc ácsorgás után sem jött az én irányomba egyetlen villamos sem. Szerencsémre a taxis tudta, hogy honnan indul pontosan a busz, mert nekem fogalmam sem volt róla. Amikor kiszálltam, odaadtam neki a maradék rubelemet, mondván, hogy felváltani nem éri meg, annyira kevés (plusz ráadásul többnyire fémpénz, amivel meg eleve nem foglalkoznak a pénzváltók), Mongóliában pedig nem fog kelleni.
A busz még nem volt ott, de páran már várakoztak rá. Pár perc múlva megérkezett egy európiai csávó nagy hátizsákkal. Dennisnek hívják, és francia. Épp egy egy éves világkörüli úton van, 20 napot szeretne eltölteni Mongóliában, aztán indul tovább Kínába, mert szeretné Ázsiát még a komolyabb esőzések előtt letudni. Beszélgettünk valamennyit, aztán a buszon két külön helyre kerültünk. Ő picit szerencsésebb volt, mert egy mongol idegenvezető mellé került, aki adott egy rakat tanácsot meg tippet neki, én pedig egy olyan lány mellé, aki nem tudott angolul. :)
Ami már az út első felében is feltűnt, az az, hogy meglehetősen szépek a tájak, és kacskaringós az út. Élveztem a kilátást, kicsit olyan érzésem volt, mintha olyan helyeken járnánk, ahol - az úttestet leszámítva - nem járt még ember. Gyakorlatilag majdnem végig felfele tartottunk, úgyhogy a kezdetben teljesen száraz táj idővel hófedte fennsíkokká és fenyőerdőkké alakult át.
Otthon meg sorban dőlnek meg a melegrekordok...
Mire az orosz határra értünk - kb. délben -, már kellőképpen izgultam a határátkelés miatt. Amikor megérkeztünk kontrollhoz, leszállítottak mindenkit a buszról, átvilágították a táskákat, és mehettünk is tovább, hogy bepecsételjék az orosz vízumba a kilépés dátumát. Egy emberrel volt csak baj, a drogkereső kutya ugatni kezdett nála, de aztán úgy ítélték meg - 20 perc keresés után -, hogy vaklárma. Egyébként a kilépés nagyon könnyen ment, nem kérdeztek semmit, nem kellett kinyitni semmit. Még a lakcímregisztrációval kapcsolatban sem kérdezett senki semmit, úgyhogy kicsit el is voltam szontyolodva, hogy annak a 8000 forintnak máshol jobb helye lett volna. :) Persze ezt előre nem lehetett tudni... Szóval, amikor mindenki végzett, felnyaláboltak minket a buszra, és irány a mongol határ.
A határon elvileg nem szabad fényképezni, de úgy ítéltem meg,
itt a legjobbak a lehetőségeim arra, hogy lekapjam a buszt.
Azt már első pillanatban lehetett látni, hogy ez egy másik ország lesz: Az orosz határt hatalmas, szögesdrótos kerítések védik, vastag vezetékekkel (gondolom villanypásztor). A mongol határ úgy van körbekerítve, ahogy nálunk a házakat kerítéssel körbe szokták keríteni, semmi csicsa, semmi bonyolultság. Az országba belépés folyamata pontosan ugyanaz volt, mint az Oroszországból való kilépés folyamata, annyi különbséggel, hogy itt ki kellett töltened egy vámárunyilatkozatot. Egy dolog volt furcsa nekem: előbb beengednek az országba (pecsét az útlevélbe), és csak utána nézik meg, hogy nincs-e nálad valami illegális. Én azt hittem, ez fordítva van - persze így is logikus. A beengedésnél két emberkét fogtak csak meg: ők szintén valahonnan nyugatról jöhettek, mert nem beszéltek oroszul...
:)
A teljes busz kb. összesen 1 órát töltött a határon (d.u. 1-re végeztünk, ha jól emlékszem), aztán már mentünk is tovább. A helyiek szerint a busz legnagyobb előnye a vonattal szemben, hogy piszok gyors a határátkelés - egyes vonatok állítólag akár 6-10 órát is vesztegelnek a határon, mire elindulhatnak. Az első falucskában megálltunk ebédelni - a buszt elözönlötték a helyi pénzváltók, akik pofátlanul drágán váltottak rubelt tügrükre (ez a helyi pénz. 1 forint kb. 6 tügrük, és azt kell tudni róla, hogy nincs fémpénz változata, és mindig piszok gazdagnak érzed magad, ha ránézela pénztárcádra, mert hatalmas köteg pénz van nálad állandóan :D). Érdekes módon a busz nagyrészét egyeltalán nem zavarta az arány, majdnem mindenki váltott. Egy étterembe mentünk be, ahol rövidtávon nyilvánvalóvá tették, hogy aki nem rendel, az nem ülhet le, mert kevés a hely (ez igaz is volt egyébként, szóval nem bunkózni akartak). Úgyhogy az étterem előtt a két idegennel, akiket megfogtak a határon, megebédeltünk. Volt még velünk egy mongol srác, akinek nem volt kajája, úgyhogy megvendégeltük őt is.
Mondom, hogy volt itt minden...
Az idegenek Spanyolországból indultak 3 héttel ezelőtt, 1 hónapot lesznek Mongóliában, és aztán mennek Pekingbe, ahonnan hazarepülnek. Élvezték az utat, és ők is igyekeznek annyira alacsonyan tartani a kiadásaikat, mint én. :) A mongol srác az anyukáját ment meglátogatni Oroszországba, amúgy buddhizmust tanul, és most végez a sulival. Beszélgettünk egy keveset, elérhetőséget cseréltünk, aztán indulás tovább.
A mongol terep lélegzetelállítóan szép: minden tele van dombokkal, hegyekkel, a végtelenségig ellátsz - nagyon nagy hatással volt rám, és hihetetlenül tetszett. Sajnos nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy hiába fényképezem le a terepet, semmi értelme, mert sem a képek, sem a videók nem adnak vissza abból az élményből semmit, amit út közben átél az ember csakt azáltal, hogy gyönyörködik a tájban. Ezt nagyon-nagyon sajnáltam... Mindenesetre az út utolsó hat óráját nézelődéssel töltöttem, és egyik ámulatból a másikba estem... :)
Csináltam videót, de sajnos ez sem az igazi :(
Valamikor este fél8 felé érkeztünk meg, és Doljmaaa, a szállásadóm már várt rám. Bemutatkoztam neki, Dennis pedig jelezte, hogy ő elindul szállást keresni, mire Doljmaa, legnagyobb meglepetésemre mondta neki, hogy jöjjön velünk, alhat náluk ő is.
Többen is jelezték már, hogy amellett, hogy leírom, hogy hol mi történt, jó lenne, ha arról is írnék, hogy hogy érzem magamat. Erről lesz szó ebben a bejegyzésben.
Ulan-Udeba érkezésem előtt két nappal még nem volt biztos, hogy találok magamnak szállást, azonban idő közben egy lengyel leányzó, Ann távolról elintézte nekem, hogy mire leszállok a vonatról, várjanak rám, és kapjak kulcsot az albérletéhez arra a pár napra, amíg meg nem érkezik.
Azt hiszem, a kínai vízummal el vagyok kissé maradva, de mindenképpen szerettem volna, ha teljes a blog ebből a szempontból, hátha van, akinek tudok segíteni vele.
A kínai vízum ügyintézése Magyarországon meglehetősen fárasztó procedúra - nem bürokratikus okokból, hanem egészen egyszerűen azért, mert rengetegen vannak. A biztonsági őr srác szerint általában nem horribilis a helyzet, de amikor én álltam sorba, akkor valami 3 és fél óra után sikerült bemutatnom a papírokat - igaz, akkor a hét 4 napjából csak 2-n volt vízumügyintézés... De ne rohanjunk előre.
Kínai vízumot a Magyar Nagykövetség Konzuli Osztályán (1068, Budapest, Benczúr u. 18.) tudsz igényelni hétfőtől-csütörtökig, minden nap 9:00-11:45-ig. Fontos, hogy nem küldenek el 11:45-kor, szóval nem kell aggódni, ha van sorszámod, valószínűleg sorra fogsz kerülni.
A Konzuli osztályon sorszámot kell tépni - ha a vízumigénylő lapot helyben akarod kitölteni, nyugodtan kérj az érkezésedkor sorszámot, a sor nem halad gyorsan. Állítólag szeretik, ha a vízumigénylő lapra te magad felragasztod előre a fényképet, mert akkor az látszik, hogy nem csak úgy eszedbe jutott egyik napról a másikra a vízum, hanem készültél rá már otthon is.
Alapvetően amire szükség van ahhoz, hogy vízumot igényelhess Kínába:
az útleveled, ami a tervezett kilépéstől számított fél év múlva még érvényes
1 darab fényképes igazolvány
8000 forint vízumdíj (1 hetes átfutáshoz; ha azonnal kell, akkor az +7000 forint, akkor délután vissza kell menned az útlevélért)
meghívólevél VAGY kinti szállás címe, telefonszáma, neve VAGY repjegy.
szeretik, ha van biztosításod, de nekem nem szőröztek, amiért nincs.
Ami nálam nagy para volt, és emiatt nem is kaptam elsőre vízumot: nem volt sem meghívólevelem (nem ismerőshöz megyek), sem kinti szállásom (CouchSurfinget nem intézünk hónapokra előre), sem repjegyem (nem repülök). A srác azt mondta, legalább valaminek lennie kell. A vízumot megkaptam volna, viszont kötelező hiánypótlás esetén kaptam csak volna vissza az útlevelet, úgyhogy azonnal mondtam, hogy kizárt dolog, hogy ilyen feltételekkel vízumot igényeljek. Végül szerencsém volt, mert egy közeli ismerősöm bátyja kint él Kínában, és örömmel meghívott magához. A meghívólevél után már tényleg semmi problémám nem volt a vízumigényléssel: beadtam újra az igénylőlapot, elolvasta a srác a meghívót, biccentett, és kiállította a csekket, amit be kellett fizetni a legközelebbi postán, és ennyi.
A turista vízumot 30 napra kapod, és 3 hónapon belül kell belépned az országba. Az országban lehetőséged van meghosszabbítani azt, ha szeretnéd - én ezt fogom tenni, még 30 napig bent szeretnék tartózkodni Kínában.
Omszk városában egyetlen éjszakára álltam meg. Nem is igazán azért, mert látni akartam a várost, hanem inkább az vezérelt, hogy szerettem volna megszakítani legalább egy alkalommal a transszibériai expresszen való utazást - eddig csak Magyarországon belül utaztam, és országunk hatalmas méreteinek hála a 2 napnyi vonaton eltöltött idõ teljességgel elképzelhetetlen volt számomra...
