Félúton járok mesélősdi

Nu, már jó ideje itthon vagyok, és eddig igyekeztem aránylag keveset mesélni az útról, azért, hogy ne kelljen mindenkinek mindent elmondani külön-külön, mert naaaaaaaagyon hosszú. :)

Úgyhogy tartva magamat az eredeti koncepcióhoz - ugyanakkor kicsit megkésve bár -, de végül lesz egy mesélős est jövő héten szerdán Budapesten, ahova mindenkit sok szeretettel várok. Igyekszem majd az utazás érdekességeit és körülményeit részletesen kivesézni, ha van kedved, gyere el bátran!

Ehhez nem kell mást tenned, mint jelentkezni az alábbi facebook eseményre:

Félúton járok mesedélután

A mesélős est részletei:

• Időpont: 2012. december 19., szerda; 18:00
• Helyszín: Budapest, Limit bár - Erzsébet krt. 19.
• Ki jöhet? Bárki, akinek van kedve. :)
• Hol tudok jelentkezni? Itt, katt!

Pár nap Colomboban

Érdekes dolog a motiváció: Idő közben hazaértem, és körülbelül 5-6 alkalommal láttam hozzá az első Sri Lankás posztnak... Most végigcsinálom. :D

Srí Lanka már a vízum - pontosabban ETA - igénylés során rendkívül szimpatikus volt: Az ETA kb. olyan, mint amikor az USÁ-ba lépsz be. Mindenki kap vízumot, csak fizetnie kell egy picit az államnak, ezzel támogatva a kormányt. Ez teljesen elektronikusan zajlott - még Perhentian Kecilen intéztem. Szépen kitöltöttem minden mezőt, majd fizettem, és kaptam az e-mailt, hogy 3-5 napon belül feldolgozzák az igénylésemet. Rá két másodpercre jött a másik e-mail, hogy az igénylésemet elfogadták, ezzel meg ezzel a belépőkóddal fogok tudni bemenni az országba... El sem lehetett ennyi idő alatt olvasni az igénylést... :)

Miután leszállt a gépem Srí Lankán, azt vettem észre, hogy sokkal kevésbé érzem magamat elveszettnek, mint a reptéren, Kuala Lumpurban. Csomagfelvét, belépés az országba. Itt érdekes dolog történt: Előttem vagy 50, díszesen felöltözött néni állt a sorban, majd amikor megláttak, mindenki átállt egy másikba. A határőr parancsa volt, így gyakorlatilag soron kívül odaslattyogtam a tiszthez, aki végignézett, elmosolyodott, elkérte az útlevelemet. Mondtam neki, hogy nem igazán tudom fejből a címemet, ezért nem töltöttem ki az Entry cardomon ezt a mezőt, de a meg tudja nézni az ETA igénylőm adatai között. "Hagyjuk, lényegtelen." - majd azzal a lendülettel kaptam is a pecsétet. ENNNYIII? Se egy "ez meg milyen útlevél?", se egy "ETA igénylés számát kérem"? Átbattyogtam a kapun, és beléptem az országba...

A vámellenőrzés is izgalmasan zajlott: Azt tudtam, hogy itt is van halálbüntetés, és továbbra sem tudtam, hogy az injekcióimból nem lesz-e para, úgyhogy rutinosan a vörös vámra mentem, ahol... nem volt senki. SENKI. Akkor irány a zöld vám... Ott sincs senki. Hát, jó... Fogtam a cókmókomat, és irány tovább a reptér előterébe, ahol vettem egy SIM kártyát nem egészen 800 forintért. Ennyi pénzért volt 200 mega 4G-m (amivel nyilván semmit nem értem a Defymmel), 500 darab SMS-em hálózaton belül, és ha jól emlékszem, talán 2 órányi hálón belüli ingyen hívásom. Ekkor éreztem másodszor, hogy utálom a Telekomot és a Vodafonet és a Telenort. :)

Felszálltam egy colombói buszra, ami bevitt a városközpontba, ahol felhívtam Asangát, a CS hostomat, aki kérte, hogy keressek egy tuk-tuk vezetőt, aki majd tovább visz hozzá... A tuk-tukról azt kell tudni, hogy ez egy indiai közlekedési jármű - egy háromkerekes, fedett motor gyakorlatilag -, ami arra van, hogy az amúgy is életveszélyes és kaotikus Srí lankai közlekedésben megháromszorozza a káoszt. :)

A videón nem jön át, de az első pár nap halálfélelmem volt, ha tuk-tukba kellett ülni. Az a helyzet ugyanis, hogy a a tuktuk kis helyen is elfér... Néha túlságosan is picin próbál elmenni, ahol európai embernek biztos nem jutna eszébe. Ez többnyire sikerül is egyébként, de nem mindig...

Asangáról azt kell tudni, hogy egy kutatóintézetnél dolgozik, és alapvetően emberi jogokkal foglalkozik. Este megmutatta az óceánt, közben mesélt picit az ország helyzetéről, és kaptam egy nagyon komoly leckét: elmeséltem neki, hogy szeretek világmegváltó dolgokkal foglalkozni,  olyanokkal, amik jobbá teszik a világot. Ezután elmesélte, hogy másfél éve próbál elindítani egy szervezetet, ami az országban árvaházakat húzna fel olyanok számára, akiknek a szülei meghaltak a polgárháborúban. Ekkor értettem meg, hogy a világmegváltást rossz oldalon akarom elkezdeni...

Hazafele megállítottunk egy kolompoló utcai árust, aki valami ízesített, eszméletlenül csípős kókuszreszeléket árult banánlevélbe csomagolva, és pont olyan kukoricadarát, amit Kínában lehetett venni az utcai árusoktól.

Este átjött Asanga barátja beszélgetni. Az van ugyanis, hogy Asanga meleg. Szerencsére kiderült, hogy x ideje együtt vannak, és mondták, hogy ne aggódjak, eszük ágában sincs rám mászni - pedig milyen baromi vicces lett volna az éjszaka kellős közepén egy ismeretlen trópusi országban külföldiként szálláshely után néznem szúnyogriasztó nélkül. :) Ja, igen. Merthogy Colombo erősen veszélyeztetett terület a dengi láz miatt az elmúlt pár évben. Egész jót beszélgettünk, csináltak vacsorát - currys csirkét ettünk currys rízzsel. 

Az elkövetkező pár napban összeszedtem, hogy merre szeretnék járni az országban, és megismertem Asanga pár ismerősét. Elmesélték, hogy a melegek helyzete az országban elég problémás, ugyanis halálbüntetés jár a melegek közötti kapcsolatért. Ezen dolgoznak most, van pár szervezet az országban, akiket próbálnak egyesíteni - egyelőre nem túl sok sikerrel.

Sajnos Colombóról nem készítettem képeket - igazából nem sajnos, mert volt látnivaló elég az országban, szóval a többi poszthoz lesz sok kép, ígérem. :)

Amikor végül - 3 nap alatt - összeállt az útiterv, elindultam...

... s vissza... :)

"Lehet, hogy egy nap majd arra ébredek, hogy ebből az útból kihoztam mindent, amit ki lehet hozni; akkor majd haza indulok." - Hong Anh

Nagyjából három hete tudom, hogy nem fogok belépni ezen az utazáson Indiába, csak lusta voltam megírni az ehhez tartozó cikket.

Szóval eredetileg úgy terveztem, hogy Sri Lanka után - ahol most vagyok - még eltöltök két és fél hónapot Indiában, és onnan fogok hazarepülni, valamikor november közepe felé.

A Perhentianen aránylag sok időm volt gondolkodni és meditálni, és két a harmadik hét végére nagyon-nagyon sok dolog ért össze bennem, ezeket megpróbálom összefoglalni - elsősorban magamnak, hogy ha 10 év múlva előveszem a blogot, akkor majd az akkori fejemmel össze tudjam vetni a mostani gondolataimat a jövőbeliekkel:

Tehát ezért nem megyek Indiába - idézet egy otthonra írt levélből:

• Elfáradtam. Igazából eljutottam olyan szintre, hogy India semmivel sem érdekel jobban, mint Srí Lanka, vagy Kína, vagy bármelyik másik ország. Az úton találkoztam sok olyan utazóval, aki azért utazik még mindig, mert valamikor X hónappal korábban meghozott egy döntést, és ahhoz tartani akarja magát, de igazából minden miatt csak fanyalognak, hogy ezvoltszar, az volt szar, ígyszar az út, úgy szar az út, de nem indulnak haza, mert akkor mit gondolnak majd otthon. Ezt nem szeretném. Azt hiszem, hogy ez is egy tanulási folyamat része: Először meg kell tanulnod meghozni egy döntést, megtapasztalni, hogy az mivel jár, megérteni a felelősséget, ami a döntés meghozatalával jár. A következő lépcsőfok, amit anno a Cili mondott: megtanulni foggal-körömmel küzdeni a döntésért, és fel nem adni, akárki akármit is mond. És azt hiszem, hogy van egy harmadik lépcsőfok is: Megváltoztatni vagy eldobni egy döntést, ha már nem jó, és újat állítani a helyébe, amiért aztán megint foggal-körömmel küzdhetsz.
  És én mostanra jutottam el olyan szintre azt hiszem, hogy olyan vagyok, mint azok az utazók, és nem úgy akarok Indiába menni, hogy "basszameg, két hónapot el kell töltenem itt." Az utóbbi időben sokat beszélgettem Naomival, aki egy angol lány, és most már több, mint 2 évet utazott; ő azt mondta, hogy ez olyan hiba, amibe az először utazók sokszor beleesnek, pedig ha hazamennének egy fél évre, vagy évre, akkor sokkal jobban élveznék.

• Alkothatnékom van. Kipróbáltam utazás közben az alkotást, és nekem nem igazán működik. :) Van egy közel egy éves projektem, amit valami miatt NAGYON meg akarok csinálni, és valami miatt NAGYON nem akarok vele novemberig várni, hogy elkezdjem. Nem tudom, hogy mi a pontos indokom rá, csak érzem, hogy ezt akarom, és azt látom, hogy itt nem megy, nem az igazi, mert én sem tudok hatékony lenni, és a másik 3 embert sem tudom innen motíválni. Ha viszont hazamegyek most, akkor van időm és pénzem novemberig - vagy amíg a pénzem kitart - csak ezzel foglalkozni, vagy csinálni mellette félállásban/szabadúszóként valamit.

• Ezt hagytam a legvégére, mert ez az, amit a legkevésbé tudok elmondani, vagy szavakkal leírni: Azt hiszem, hogy ez az utazás most ennyit tudott hozzám tenni. Mármint ennyit tudott formálni, ennyit tudott fejleszteni, ennyit tudtam belőle tanulni. Az egésznek meg az volt a lényege. :) Nincs mese, kell egy másik út, amivel folytathatom a tanulást. :) Azt már tudom, hogy a világ kicsi, naaagyon kicsi, úgyhogy nem lesz nehéz onnan folytatni, ahol abbahagytam. Azt már nem fogom érezni, hogy "feladtam", vagy "visszafordultam", mert úgy érzem, hogy "kész" van. :)

Azóta van egy negyedik érvem is, ami igazából a döntés meghozatalától teljesen független, mert csak pár napja tudatosult bennem, hogy hoppá:

• Malajziában visszadobták a vízumigényemet Indiába hivatalosan is, ami elméletileg nem baj, mert Sri Lankán még igényelhettem volna vízumot, ahol megadják pacsira. Viszont pár napja találkoztam itt egy csávóval, aki mondta, hogy "igen, megkapod pacsira, ha nincs korábbi elutasított igénylésed; ha külföldi vagy, és el voltál utasítva, akkor az ország, ahol indiai vízumot akarsz szerezni, nem Sri Lanka. Menj Thaiföldre!". Szerencse a köbön. :)

Szóval lényeg a lényeg, úgy fest, hogy valamikor szeptember közepe felé érkezem haza - pontos dátumot azért nem tudok mondani, mert a gépem Münchenben száll le, ahol még ismerősökkel találkozás-hazastopp, szóval pár nap még biztos, mire hazavergődök, de szeptember közepétől biztosan elérhető vagyok. :)

Ilyen volt megélni 30 nap Ramadánt...

Malajziával kapcsolatban van még egy dolog, amit meg kell említeni: az ország lakosságának java része - kb. 61%-a - muszlim. Ez ugyan normális esetben pont teljesen mindegy kellett volna, hogy legyen, azonban az érkezésem után 4 nappal - július 21-én - kezdetét vette a ramadán, aminek én is nekiálltam...

Egészen régóta foglalkoztat a kérdés, hogy vajon tényleg van-e bármiféle hatása a böjtölésnek? Majdnem minden vallás ismeri a böjt fogalmát, és mindegyik egyfajta testi-lelki megtisztulás eszközeként tekint a böjtölésre.

Mivel épp olyan országban voltam, ahol böjt hónapját tartották, úgy döntöttem, csatlakozom a hívőkhöz - nem vallási okból, hanem mert kíváncsi voltam. Ez lehetővé tette, hogy pár szabálytól eltekintsek, illetve pár szabályt másképpen alkalmazzak, mint a vallási okokból böjtölők.

Első körben nézzük a ramadán szabályait:

• napkeltétől napnyugtáig nincs evés
• napkeltétől napnyugtáig nincs ivás
• napnyugta után napkeltéig annyit eszel és iszol, amennyit csak szeretnél - és leginkább annyiszor, ahányszor csak szeretnél.

  Ez utóbbi pont miatt szokták az utóbbi időben kétségbe vonni a ramadán eredeti célját és értelmét, ugyanis a ramadán hónapja sok helyen átalakult amolyan éjszakai "nagy zabahónappá" - ami valahol kimondottan érthető.

Én ettől a sémától az alábbiakban tértem el:

• napi 1x eszem, este 7 órakor.
• egész nap iszom - a vesém miatt.

A helyiek szerint ezzel a szabályrendszerrel is megfelelek a hivatalos ramadánnak, mivel ha egészségügyi okokból muszáj innom nap közben, azt megengedi a ramadán. Azt pedig megint csak megengedi, hogy ne keljek fel hajnalban enni, ha nem akarok, ahogy azt is, hogy ne egyek egész éjszaka, ha nem akarok. :)

A tapasztalatokról:

Elvárások

• nagyon hamar nagyon éhes leszek
• pár nap után jobb lesz
• egy hét után sokkal fókuszáltabb leszek
• le fogok gyengülni nagyon
• kicsit jobban megismerem magamat

Az első hét

A legelső csalódás az első héten ért: gyakorlatilag a szervezetem anélkül állt át a napi 3 alkalmas étkezésről a napi 1 alkalmas étkezésre, hogy abból bármit is észleltem volna. Nem voltam éhesebb, nyűgösebb, agresszívabb, nem kívántam a kaját. Picit azt hiszem, hogy fáradékonyabb voltam, mivel délutánonként mindig kellett tartanom egy csendes pihenőt, de ez azért is lehet, mert ekkor érkeztem meg a Perhentianre, és nem voltam hozzá szokva a levegőhöz.

Először azt hittem, hogy annak az oka, hogy nem vagyok éhes, az all-you-can-eat menü a vacsoránál, de a helyi ismerősökkel kielemeztük, és egybehangzó véleményük szerint nyugodt lehetek benne, hogy hiába eszek meg 2 tányér salátát répával, attól nem fogok 24 órára jól lakni.

A második hét

A második hét kicsit parásan telt abból a szempontból, hogy az egész héten mondjuk kétszer, ha kellett WC-re menni, ami miatt picit aggódtam. Éhesnek továbbra sem voltam éhes, nem éreztem magamat sem fókuszáltabbnak, sem vidámabbnak, sem elégedettebbnek - igazából kezdtem kicsit csalódott lenni, mert azt reméltem, hogy lesz valami kézzel fogható hatása ennek az egész dolognak, de valójában abszolút semmit nem tapasztaltam - hacsak azt nem, hogy látszólag teljesen felesleges naponta 3x enni. :)

A harmadik hét

Azt hiszem, ez volt a vízválasztó. A harmadik hét vége. Abba akartam hagyni - nem azért, mert nehéz volt, vagy mert megerőltető lett volna. Egészen egyszerűen azért, mert semmi értelme sem volt, akkor meg minek... Aztán egyik nap kint ültem a parton az egyik nyugágyban, olvastam és közben zenét hallgattam, és hirtelen megváltozott a zene. Hirtelen hallottam csak a dobot. Aztán csak a cintányért. Aztán csak a gitárt. Aztán csak az éneket. Aztán az egészet együtt, ahogy eddig mindig. Namost, azt tudni kell rólam, hogy nekem sem ritmusérzékem, sem semmiféle zenei tehetségem nincsen, arra a kérdésre pedig, hogy "Andriska, milyen hangszerek vannak ebben a zenében?" az automatikus válasz a "gitár", mert az mindenben van. És ennyi. :) Azt nyilván nem tudom, hogy ez az új "képesség" kapcsolatban van-e a ramadánnal, vagy csak épp így jött ki, mindenesetre innentől kezdve nem volt kérdéses, hogy végigcsinálom a 4 hetet.

Két nappal később vettem észre azt is, hogy néha annyira elkalandoznak a gondolataim beszélgetés közben, hogy egyszerűen nem hallom meg a beszélgetés során, amit nekem címeznek. Ilyen volt korábban is

A negyedik hét

Hasonlatokban és Metaforákban gondolkodok. Ha valakinek valamit el akarok magyarázni, akkor pillanatok alatt összeáll a fejemben egy kép arról, hogy hogyan tudok a legérthetőbb lenni, és baromi hamar át tudom adni az információt. A másik ilyen dolog, amit észrevettem, hogy bármiből tudok ötletet csinálni tetszőleges mélységig - szédítő érzés. Az egyik délutánt azzal töltöttem, hogy sétáltam a parton, és minden egyes dologgal kapcsolatban, amit megláttam, kitaláltam egy játékötletet. Nagyon-nagyon elképesztő élmény volt! :)

Amit kaptam

• Azt hiszem, hogy megértettem, hogy az teljesen mindegy, hogy mit gondolok, vagy hogyan vélekedek valamiről, attól még az a valami olyan, amilyen. :) 
• Szintén megtanított rá, hogy nagyon sok dolog, amit megszokásból teszek, nem feltétlenül a testem, hanem az elmém érdekeit szolgálja - lásd vízipipázás, vagy kajálás "csak, mert jól esik!". 
• Azt hiszem, hogy ebben a hétköznapi tudatosság, itt-és-most dologban van valami.
• Szép lassan kezdem felfogni azt is talán, hogy teljesen más dolog valamit úgy tudni, hogy "olvastál róla", vagy "az egyetemen megtanították", és valamit úgy tudni, hogy megtapasztaltad és átélted. És ezt a dolgot tanulom már lassan jó 6 hónapja...

És igen, azt hiszem, hogy jövőre ismét meg fogom ismételni, mert kíváncsi vagyok, hogy olyan dolog-e ez is, hogy minden egyes alkalommal újabb-és-újabb dolgot tanít. :)

Perhentian: 3 hét a Paradicsomban

Azt hiszem, szeretek mindenféle előzetes tervek és elvárások nélkül új országba érkezni. Így volt ez Malajziával is: Megérkezésemkor fogalmam sem volt róla, hogy mivel fogom eltölteni azt 34 napot, ami a gépem indulásáig hátra volt. Volt ugyan egy homályos elképzelésem arról, hogy mit szeretnék, de őszintén szólva esélytelennek tűnt... Pedig bejött. :D

Kuala Lumpur csapó #1

Nagyjából 1 hónappal vagyok elmaradva az írással - azonban érdekes módon mindössze két helyszín leírása hiányzik. E két helyszín közül az egyik Kuala Lumpur, ahol malajziai tartózkodásom indult, és ahol végződött.

Yangshuo képek

Sikeresen visszaértem Kuala Lumpurba, és ismét van normális internetem, úgyhogy gyorsan feltöltöttem néhány elmaradt képet és videót Yangshuoról és Guilinről.

Van köztük pár egészen jó is, azt hiszem. :)

Ráhangolódásnak egészen jó. :)

Tutaj.

Azt hiszem, a legjobb yangshuós kép.

Ez meg a másik.

A kép jól szemlélteti, miért nehéz kínában fényképezni:
vagy nagy a szmog, és emiatt a háttered ködös lesz,
vagy nagy a páratartalom, és emiatt a háttered ködös lesz. :(

Végremegvagy! :) Két hétig tartott,
mire sikerült elkapnom egyet! :)

Emberek.

És végül sikerült ezt is feltöltenem (ami ezt illeti, ezt kb 2 hete töltöttem fel, mindössze 17 órába telt. :D)

Egy nap Shenzhenben

Shenzen városában egyetlen napot töltöttem, CouchSurfinggel. Igazából azt kell mondanom, talán az egyik legjobb CouchSurfing hosztom volt itt az eddigi utam során. :)

A vonatom valamikor délelőtt 10 és 11 között ért be, a hosztom este fél6-ig dolgozott, úgyhogy volt nagyjából 7 órám a városban. Ebből az első kettőben olcsó kajára vadásztam, ami nem volt egyszerű: Shenzhen nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, és közvetlenül a szomszédságában foglal helyet Hong Kong, így gyakorlatilag mindenki, aki Hong Kongból Kínába szeretne lépni, keresztülhalad rajta (vagyis a legtöbben, így pontosabb). Ennek megfelelően az árai jóval magasabbak, mint általában a kínai városokban.

A város kimondottan modernnek és európainak mondható: mindenütt hatalmas irodaházak, kínai stílusú bevásárlóközpontok. Ez utóbbiak abban térnek el a mi megszokott bevásárlóközpontjainktól, hogy rendszerint hihetetlenül zsúfoltak áruval, és az Adidostól a Nikán keresztül a Sumsangon át az iPone-ig minden megtalálható bennük. Viszont cserébe lehet alkudni. :)

Végül legnagyobb meglepetésemre találtam egy pékséget, ahol sikerült bevásárolnom magamnak pár helyi péksüteményt és egy jó nagy bóucot. Eddigre délután kettő felé járt az idő, úgyhogy úgy határoztam, hogy átmegyek a találkozási pontunkhoz, és olvasni fogok. Nem döntöttem rosszul, egy jó másfél órát utaztam a metrón, mire sikerült átvergődnöm a városon, úgyhogy végül valami 1 órát kellett csak várnom.

Végül megérkezett Ou, a hosztom, egy kollégája, és annak barátnője társaságában. Eredetileg azt tervezte, hogy beülünk valahova vacsorázni, de a parkolóban összefutott a kollégával (akinek sajnos nem emlékszem a nevére), aki rögtön mondta, hogy szívesen csatlakozna hozzánk a barátnőjével. Ouról azt kell tudni, hogy informatikusként dolgozik, és szeret idegen országokról szóló sztorikat hallgatni, ezért is hosztol külföldieket. Ami számomra egészen meglepő elszántságot mutatott a részéről, hogy a srác előző nap költözött az új albérletébe, és ennek ellenére írt nekem CouchSurfingen, hogy szívesen ad szállást, ha kell. :)

A csapat első körben Subwaybe akart menni, amiről szerencsére végül letettek, és végül beültünk egy kínai étterembe. Hát, egészen más élmény úgy kaját választani az étlapról, hogy van, aki elmondja, hogy mit fogok enni. :) Ou az elején kikötött két dolgot: Mivel ez az utolsó napom Kínában, szeretné megmutatni az összes olyan kaját, amit még nem ettem, de illik nem elhagyni az országot a kipróbálásuk nélkül, másrészt pedig ő fizet. :) Ennek eredményeképpen az asztal roskadásig megtelt mindenféle levesekkel, csirkékkel, kacsákkal, tésztafélékkel, zöldségekkel...

Írtó jót beszélgettünk Kínáról, utazásról, informatikáról, fényképezésről, emberekről - kimondottan élveztem - főként azt hiszem azért, mert addigra lassan 3 hete nem volt alkalmam senkivel sem beszélgetni.

Olyan este 10 körül befutott Super Tom is, akit szintén Ou hosztolt, és akkorra ért be a vonatja Hong Kongból. Super Tom éppen Ausztráliából igyekszik hazafelé Chilébe. Ausztráliában edényeket mosogatott laza 25 dolláros órabérért pár hónapon keresztül, és bár közvetlenül haza akart repülni, inkább úgy döntött, bejárja Eurázsiát a haza vezető úton, és majd valahonnan Spanyolországból vagy Portugáliából hazarepül.

Valamikor éjfél környékén dobtak ki minket az étteremből, ezután hazakeveredtünk, és valami hajnali 3-ig beszélgettünk. 

Másnap reggel ébredés után fogtam magamat, kicaplattam a reptérre, és... kétségbe estem: Egyrészt picit késésben voltam (nem kimondottan vészesen), másrészt viszont az AirAsia sem a Terminal A-hoz, sem a Terminal B-hez nem tartozott, ráadásul hiába kérdezgettem az embereket, senkinek nem volt elképzelése sem róla, hogy Shenzhenben vajon honnan indulnak az AirAsia gépek (beleértve a reptéri személyzetet). Nagyjából 10 percnyi kérdezősködés után végre találtam valakit, aki közölte, hogy hát nem innen, át kell mennem a nemzetközi terminálra, ami új, ezért nincs még kiírva sehova, hogy létezik (WTF?!)....

Szóval átcaplattam, leadtam a csomagomat, elhagytam az országot, beszálltam a gépbe, és elndultam Malajzia felé...

Türüpc. :)

És én még azt hittem, hogy teljesen esélytelen
lesz CS hosztot találni Kínában. :)

Guilin és Yangshuo

Rendhagyó poszt következik - miután az elmúlt 3 napban hozzávetőlegesen 5 órát töltöttem azzal, hogy megpróbáljam felimátkozni bármilyen szerverre a Guilin közelében készült képeket és videókat, úgy határoztam, nem szenvedek vele tovább, mert teljesen lehetetlen a dolog. A megoldás menete a következő lesz: amint értelmes internet közelébe jutok, lesz egy külön poszt a Guilines videókkal és képpel/képekkel, addig pedig net nélkül megírom a posztot, és abban a ~30 másodperces sávban, amikor épp működik az internetem, szépen, lépésenként feltöltöm blogspotra. Nem könnyű, és piszok lassú meló, de így legalább lesz némi infó arról, hogy egyben vagyok és élek. :)

Changsha: Repülő valami

Zhangjiajie után pár napot eltöltöttem Changshában. Eredetileg át akartam menni Fenghuangba, a Főnixvárosba, ami egy középkori kínai hangulatú hely, viszont végül úgy döntöttem, hogy az utóbbi időben sok volt a 6-8 órás utakból, és amúgy is túlléptem a keretemet, úgyhogy kicsit nem árt visszafogni a költekezést.

Így aztán Changshában kerestem magamnak egy hostelt, ahol némi routerbizgetés után tudtam csiholni internetet magamnak, és kerestem magamnak valami rövid melót. Igazából a Changsai 4-5 napom a munkáról szólt, és jól esett picit valami hasznosat csinálni. A városban nem is igazán jártam bent, mert napközben valami írtózatos meleg volt, este meg már szúnyogok...

Az utolsó estémen, amikor a vasúti pályaudvarra igyekeztem, találtam egy ilyet a levegőben - elképzelésem sincs, hogy mi lehet ez. Kb fél órán keresztül néztem, a körülöttem állókkal egyetemben:

 Tippet szívesen fogadok.

A következőt tudta a cucc:

• nuku hang
• néha villogott, színváltósan. Visszavillogtam neki a zseblámpámmal, de igazából nem úgy tűnt, mintha "látna"
• egyhelyben meg tudott állni percekre
• néha olyan volt, mintha le akarna zuhanni, de aztán "meggondolta magát", és mint egy rugó, lelassult, majd megállt.
• Az oldalára tud fordulni, akkor háromszög alakja van.
• Nagyon szépen változtatja a sebességét, kimondottan látványos.

 Amit a videóról tudni kell:

• én készítettem, nem netről ollózott
• nem manipuláltam bele semmit digitálisan, ez az eredeti felvétel (pontosabban nagyon ajánlom a youtubenak, hogy ne módosítson semmit, hogy "javítsa" a képminőséget. Ha belenyúltak, feltöltöm a Portálra az eredetit)
• Felvétel dátuma: 2012. 07. 10. 19:54 (neten nem találtam semmit erről)
• Helyszín: Changsha, Kína

Kb 20 percet gúgliztam, és nem sikerült kiderítenem, hogy pontosan mi ez. Először játékhelikopterre tippeltem, de annak szerintem ilyen távolságból is illene hallani a hangját, és nem láttam még olyat, ami ilyen finom mozdulatokra képes lenne.

Szóval ha valakinek van valami tippje, szívesen fogadom :D

Moziban is lehet tanulni... :)

Sorry, hogy megszakítom az időrendet, de ezt muszáj leírnom, nehogy elfelejtsem. :D

A szituáció a következő: Ülünk a moziban a CS hoszttal meg a pasijával, Dark Knight Rises premier (itt tegnap volt). A nézőtér természetesen tele, csak az első sorban van helyünk nekünk is, legalább teljesen középen. Jobbra mellettem helyi csávó, mellette csaj.

Elkezdődnek a reklámok, majd megjelenik egy csávó egy CSÉSZE teával, és azt mondja a mellettem ülő srácnak halál nyugodtan:

 - Helló! Ne haragudj a zavarásért, de az a helyzet, hogy a melletted ülő lánnyal lenne most éppen randim, viszont már nem kaptunk egymás mellé helyet, ezért azt beszéltük meg, hogy majd megkérjük a mellette ülőt, hogy adja át a helyét.<szürcsöl a teából>

 - Ó, értem. És hova szól a másik jegy?

 - Oda. <1. sor bal oldal legszéle>

 - Hát, az egy picit rosszabb hely...

 - Igen tudom, de fizetek neked 5 riggitet (~350 forint) pluszban, ha megengeded, hogy befejezzük a randit.

 - Á, hagyd csak, add a jegyet; Tessék, itt az enyém.

<mellettem ülő el, csávó leül>

Fél pillanat múlva hallom a csajtól, nevetve:

 - Ne haragudj, de te mégis ki a fene vagy?

 - Ja, hát csak szar helyre kaptam jegyet, meg igazából meg is tetszettél.

 <fetrengünk a röhögéstől mindannyian, akik hallottuk/láttuk a sztorit, fél perc múlva már tudok beszélni, kérdezem:>

 - De honnan tudtad, hogy nincsenek együtt?

 - Ja, hát az egyszerű, azt láttam rajtuk elsőre, hogy nem illenek össze. De a lány meg én összeillünk.

<szürcsöl a teából>

A film felénél már egymás kezét fogták. :)

Ilyen volt megélni a 3. hónapot

Röviden és tömören: Az eddigi legváltozatosabb hónapom, minden tekintetben. :)
Lássuk csak, mi minden tartozik bele a Június 6-Július 6-i időszakba: Khovsgol, Shainsand, Peking, Zhengzhou, Zhangjiajie. Ha ezen időszak más dimenzióit nézzük, akkor volt csoportos kirándulós időszak (Khovsgol), volt mással utazós időszak (Hong Anh Shainsand, Peking), és volt egyedüllét is bőven. Ugyanígy a hangulatomban is előfordult az "úristenittlehetektől" a "nagyon mennék már hazáig" az égegyadta világon minden.

Pandorán jártam - Zhangjiajie

Mikor azt próbáltam kitalálni, hogy milyen útvonalon jussak el Shenzhenbe, ahonnan majd a repülőm indul Malajziába július 17-én, Guczóéktól kaptam egy linket 40 látnivalóról Kínában, ami nem a Nagy Fal, nem az agyaghadsereg és nem a Nyári palota. Így jutottam el végül az Avatar című film Pandorájára, Zhangjiajie-re. :)

Peking és környéke

A kínai főváros hatalmas meglepetés volt számomra - nem tudom, hogy mire számítottam egészen pontosan, de nem erre... Egyszerűen imádtam!

Irány Kína, irány Peking!

Nem kimondottan rövid szösszenet arról, hogy Kínába bejutni egyszerűbb, mint kijutni Mongóliából. :) A bejegyzést jópár nappal ezelőtt írtam, csak eddig nem volt netem. :)

Gépház üzen :)

Kedves olvasók!

Andy azt üzeni, hogy minden rendben van vele, de jelenleg Kínában van, azonban sajnos ott nem jellemző a wifi hozzáférés (pénzért sem nagyon). Ebből kifolyólag az internetkapcsolatát jelenleg az ékezet nélküli, Kindle billentyűzetén beírt e-mail üzenetek jelentik, ezért nem tud bejegyzést írni még egy darabig.

Ha van valamilyen fejlemény vele, akkor írok újra vagy ő jelentkezik majd, ha tud.

Ilyen volt megélni a második a második hónap utazást!

Azt hiszem, hogy egy hosszú út során a leghasznosabbak mindig azok a pillanatok, amikor leülsz, és próbálod megfogalmazni, mi jár a fejedben az elmúlt időszakoddal kapcsolatban - hogyan gondolsz vissza a pár nappal, héttel, hónappal korábbi eseményeket. Éppen emiatt nem  a szokásos "ekkor és ekkor ez és ez történt" jellegű bejegyzéseket tartom igazán fontosnak. Sokkal inkább az olyanokat, amik megírásához nem elég visszatekerni az idő szalagját, és lejátszani ugyanazt újra és újra...

Útban Kína felé: Sainshand, kreatív kisváros a sivatag közepén

Azt már Mongóliába érkezésem után két nappal eldöntöttem, hogy az országot nem hagyom el csak úgy egyik napról a másikra - a kilépésre szerettem volna 3-4 napot rászánni. Az indok egyszerű: a déli tartományokat teljes egészében a Góbi sivatag uralja, én pedig még sohasem jártam sivatagban és eszem ágában sem volt kihagyni a lehetőséget.

Csajozós/pasizós dumák mongol módra

Van két szösszenetem, amit még véletlenül sem szeretnék elfelejteni, úgyhogy úgy döntöttem, megírom őket a blogon:

Az első történet Asiával esett meg nagyjából másfél hónappal ezelőtt. A Magyar Vándoros filmnézésről Betty mongol ismerőse kísérte haza a koliba. Amikor elköszöntek, a mongol srác a következőket mondta:

" - You are beautiful, I am beautiful, let's start a beautiful life together!"

Szabadfordításban:

" - Te is szép vagy, én is szép vagyok, kezdjünk egy szép életet együtt!"

Először azt hittem, hogy ilyen nincs, aztán...
Két nappal ezelőtt velem is megtörtént. Doljmaa-tól köszöntem el Kínába menet és volt egy vendége - egy mongol leányzó. A bemutatkozás a következőképpen zajlott:


<Andy belép az ajtón>
 - Sen Beno!
 - Sen, Sen Beno, Andras!
<Andy odafordul a lányhoz, aki Doljmaa mellett áll>
 - Oh, Hi, my name is Andras!
 - Hi! Are you married?
<Andy köpni-nyelni nem tud>
 - Ehm... Nope.
 - How old are you?
 - 24
 - Oooo, nice! My name is XY!

:)

Ráadásként van egy harmadik sztorim: Hong Anh-t, a német leányzót állandóan betámadják a pasik azzal, hogy akar-e a feleségük lenni. Az általános válasz erre mindig ez a frappáns mondat:
"Hány tevéd van?". Ez mindig működik.:)

Dalai Eej - a Höszgöl-tó

Öt fős csapatunk két nappal ezelőtt sikeresen visszaért UB-ba a Höszgöl tótól. Sajnos a Murphy gondoskodott róla, hogy életjelet ne nagyon tudjak adni magamról, ugyanis a lépcsőházunkból idő közben eltűnt az internet, és Hang Anh-nal úgy beszéltük meg, hogy 1 napot pihenünk a városban, és utána irány a sivatag - így nem nagyon volt időm sem net után kutakodni, mert egy csomó teendő maradt a két napra. Emiatt elnézést kérek, azonban remélem, hogy a következő bejegyzés kárpótol titeket a +2 napnyi várakozásért. :)

Megkeressük a rénszarvasok népét!

Holnap - azaz csütörtökön - délután 5 órakor vidékre indulok - egészen északra, valahova ide:

View Khovsgol in a larger map

A lényeg a lényeg, hogy most 10 napig valószínűleg nem lesz bejegyzés, mert a civilizációtól távol leszek, 5 fős csapatunkkal ugyanis megpróbáljuk megtalálni a rénszarvasok népét, a tsaatan törzs tagjait. Ők ezt tudják:

No photoshop

Szóval legkorábban 14-én érkezhet felőlem új bejegyzés - legkésőbb 21-e környékén, már Kínából. :) Addig is vigyázzatok magatokra!

Ja igen, és valamit szeretnék valamit kipróbálni: Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy lájkot! :)

Kertet építeni szakadó hóesésben a sivatag kellős közepén...

... fantasztikus élmény!  :)

Nem mondhatnám, hogy unalmas az élet ideát... Az elmúlt két hétben annyi dolog történt velem, mint otthon körülbelül két hónap alatt - ami persze nem a hely sajátossága, simán lehetett volna otthon is aktívkodni

Útvonalváltozás: Tibet, Nepál ugrott. Malajzia, jövök! :)

Az van, hogy Kína pár héttel ezelőtt hozott egy új rendeletet, miszerint a Tibet Travel Permithez leadott igénylőlapon minden, a lapon szereplő nemzetiségből legalább 5 főnek kell szerepelnie. Értsd: Gyakorlatilag magyar állampolgár a továbbiakban nem léphet be Tibet területére úgy, hogy "majd Kínában keresek társakat", akkor sem, ha fizet. Csak utazási irodán keresztül, és csak nagycsoportosan.

Ezzel alapvetően nem lenne bajom, ha az útvonalam nem vezetett volna keresztül Tibeten: szárazföldön akartam átjutni Nepálba, onnan pedig Indiába.

A mai napot azzal töltöttem, hogy megpróbáltam alternatívákat találni. Akadt is pár:

•  repülés Kínából Kathmanduba: nem mókás, mert piszok drága, még Air Asiával is (ez a helyi WizzAir kb.)
• repülés Kínából Indiába: nem mókás, mert piszok drága, még Air Asiával is. Emellett Kínában 30 napom lenne vízumot intézni, és ha a magyarországi indiai nagykövetség valami miatt megcsúszna az engedéllyel, vagy valami miatt megcsúszna az igénylésem, esélyem nem lenne átjutni Indiába.
• Irány Kína. Kínából irány Pakisztán, az egyetlen olyan határon keresztül, ami engedélyezi a határon a vízumfelvétel/kiállítást. A probléma vele: Ez Nyugat-Kínában van, Pakisztánban nem tudok indiai vízumot kiállítani, mert csak átutazáshoz elegendő vízumot tudnék szerezni, ami 7 nap. Tehát Kínában kellene megoldanom a vízum kérdését, ami az előző ponthoz vezet vissza, megtoldva azzal a problémával, hogy a 30 napba még a Nyugat-Kínába való átjutásnak is bele kell férnie.
• Irány Kína. Kínából irány Myanmar. Myanmar baromi jó hely, kb. fél éve nyitott külföldiek számára, szóval valószínűleg egyike lennék az első magyaroknak, akik betették az utóbbi időben a lábukat az ország területére. Csakhogy... Myanmarba csakis csoportosan lehet bejutni, hacsak nem vagy kínai állampolgár. A lehetőség tehát így kilőve - pedig Myanmarból simán át lehetett volna jutni Indiába, onnan Nepálba, és teljes a győzelem.

Végül távolabbi, komplikáltabb (és olcsóbb) alternatívákat kezdtem keresni, és meg is találtam a tökéletes megoldást: Irány Kína, Kínából irány Malajzia, Malajziában eltöltök egy hónapot. Ez Nepál alternatívája lesz. Sajnálom Nepált, de piszok drága lenne eljutni oda ebben a helyzetben (értsd:100 ropi alsóhangon). Nepálból fogok egy repülőt Srí Lankára, onnan pedig irány India. Gyakorlatilag annyi történik, hogy az utazásom második felének irányát felcserélem. Az egész kanyart meg tudom tenni 50E forintból, a két repjegyet is beleértve. 

Ezzel spórolok is aránylag sok pénzt: 50E forint körül lett volna alsóhangon az engedély Tibetbe, és a nepáli vízum is további 40 dolcsi (10E forint). Ja, és Malajziába nem kell magyar állampolgárnak vízum. Srí Lanka sem vízumköteles. Összességében ugyanott vagyok anyagilag, mint eredetileg lettem volna, ami kimondottan megnyugtató, ahhoz képest, hogy a nap elején a kínai manőver miatt még -200E forintról indultam...

Szóval délelőtt elkészült a terv, majd délután 1 óra magasságában megvettem a repjegyemet Shenzen (SZX), Kína repteréről Kuala Lumpurba, július 17-i indulással. Összesen 30900 forintot fizettem a jegyért, beleértve egy két dolláros SIM kártyát, amivel az egész világon bárkit helyi tarifáért hívhatok, amíg Malajzia területén tartózkodom. :)

Aztán irány tovább Srí Lankára 20.000 forintért. Ez megint csak fantasztikus hely magyarként, ugyanis itt sem kell vízum. A szigetről pedig az eredeti útvonal visszafelé: Irány Dél-India, majd a nyugati parton irány Észak-India.

View Félúton járok in a larger map
 

Ha van ötletetek, hogy mit érdemes megnézni Malajziában, vagy Srí Lankán, vagy Indiában, nyugodtan jöhetnek az ötletek, mert ezt a részét az útnak még ki kell dolgozni - főleg a jelenlegi módosítások után. :)

Éjszakai képek Ulánbátorról

Mielőtt elindultam, nagynénémtől kölcsönkértem az új fényképezőgépét, egy Canon PowerShot SX130IS márkájú kompakt gépet. Alapvetően nem vártam tőle sokat, hiszen nagyon messze van a csúcskategóriás gépektől... Tévedtem. Nagyot. :)

Lecsó, idegenek, vízum és gitár.

Szóval ott volt vége az előző bejegyzésnek, hogy Magyar Vándor kipipálva.

Pöttyös ::: Ulánbátorról

Három hete, hogy megérkeztem Ulánbátorba - a héten pedig 21 nappal meghosszabbíttattam a vízumot, úgyhogy ha akarnék, maradhatnék itt egészen június 20-ig. Ezt a +21 napot utazással fogom tölteni az országban, reményeim szerint...

Úgy gondoltam, összeszedek pár gondolatot UB-ról, mert tényleg érdemes. A gondolatokat pöttyökbe szedem, mert segít nem elkalandozni.

Szóval:

Általános:

• Ulánbátor Mongólia fővárosa, egyes becslések szerint az ország lakosságának 2/3-a(!) él itt.
• A város szmogos, ez már megérkezéskor egyértelmű. Valójában a világ második legszmogosabb városáról van szó (az iráni Ahvaz után). A helyiek szerint a helyzet télen nagyon súlyos. Sokan nyáron is folyamatosan maszkot hordanak, főleg azok, akik betegek, vagy folyamatosan kint ülnek az utcákon.
• Az időjárás mondhatni, kicsit zakkant májusban (és állítólag júniusban is). Ezt jól szemlélteti, hogy egy +30 fokos, piszokmód száraz nap után minden további nélkül megvan annak az esélye, hogy az ember másnap hóesésre ébred.
• A telek nagyon hidegek, és ezt szó szerint kell érteni. Az emberek -20 fokban már vetkőzni kezdenek, mert melegük van :). Viccet félretéve a -30 - -40 nem ritkaság errefelé télen.

Közlekedés:

• A közlekedés kaotikusnak tűnik elsőre: Lámpák vannak, dísznek, főként a gyalogosok számára. A helyiek dudával kommunikálnak (és tényleg konkrétan kommunikációra használják a dudákat). Sok a jobb kormányos japán autó.
• Fontos megemlíteni, hogy az európai számára kaotikusnak tűnő közlekedés ellenére tavaly mindössze 70 ember halt meg közlekedési balesetben (Budapesten tavaly 30-an, tavalyelőtt ~60-an).
• Mivel minden út többsávos, és a jelzőlámpák nem sokat érnek, gyalogosként az úttest egyik feléről a másikra legegyszerűbb sávról-sávra haladni. A helyiek is ezt csinálják, az autósok pedig figyelnek rájuk.
• A közlekedési dugók nap közben állandóak, gyalog gyorsabban el lehet jutni egyik helyről a másikra.
• A busz ára belvárosban 400 tügrük, a villamosé 200 (~6-tal kell osztani, ha Ft-ot akarsz belőle csinálni)
• Taxi: Ez egy baromi jó dolog itt. Kiállsz az út szélére, kirakod a kezedet, megáll egy random autó, és elvisz némi pénzért (km-enként ~1000 tügrükért.). Ezt privát taxinak hívják, a lényege, hogy ha mész egyik helyről a másikra, és van nálad némi hely, akkor felveszel gyalogost, hogy jobban kihasználd a kocsit, és még a benzin árából is kapsz vissza. Persze vannak igazi taxik is.

Külföldiek:

• A városban nagyon sok külföldi dolgozik - bankokban, nyelviskolákban, multiknál. Jelen van az UNICEF, több projekttel is.
• Ha tudsz angolul, és úgy döntesz, hogy Mongóliában akarsz tanítani, vegyél egy repjegyet, és 24 órán belül találsz magadnak munkát. :)
• Mongólia piszok erős diákcsere programot épített ki: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Észak- és Dél-Korea, Kína, Vietnám (és még gondolom, hogy nagyon sok más ország, de eddig ezekből az országokból találkoztam emberekkel főleg). Sokan vannak itt a MÜISZ-ben külföldiek, mint főállású nyelvtanárok, akik második nyelvként a saját anyanyelvüket tanítják. Az egyetemnek van olyan kolija, ami csak a külföldiek számára van fenntartva. 

Szórakozás:

• Sok az európai stílusú kávézó, teázó, kocsma, ahol szinte csak külföldiekkel lehet találkozni: Amsterdam, UBean, London.
• Tegnap voltam Altan Urag koncerten, ami egy helyi félig-folk-félig-metal zenekar, és hihetetlen jó volt. :)

Érdemes meghallgatni több számukat is, mert nagyon
különbözőek!

•  A helyiek nagyon szeretik a karaoket, piszok sok a karaoke bár.
• Éjfél után tilos alkoholt felszolgálni, és alkoholt inni közterületen. Persze vannak illegális kocsmák, szóval ez megkerülhető. :)

Kaja:

• A helyiek tradícionálisan nem használnak fűszereket, és viszont faggyút használnak. Emiatt a helyiek kajáit szokni kell.
• Sok az olcsó étterem: vannak mongol, kínai, indiai, koreai éttermek szép számmal. Általában nem végtelenül drágák. Egy csúcs étteremben hatalmas adag kaját tudsz szerezni például maximum 2000 forintért, itallal együtt.
• Ha mongol étteremben kajálsz, általában olyan 4-650 forint körül bőven ki tudsz jönni, és írtózatos mennyiségű kaját kapsz, ami finom is többnyire (az éttermekben fűszereznek, csak otthon nem).

Közbiztonság, fair play:

• Meglehetősen negatív a megítélése, de annyira nem rettenetes a helyzet, mint amennyire a neten olvasható.
• Aránylag sok a zsebes, főként gyerekek. Nem aggresszívek, csak bepróbálkoznak. Ha nem sikerül, elfutnak.
• A zsúfolt helyeken tényleg parás a dolog. Táskát érdemes elől hordani állítólag (én csak akkor veszem előre, ha laptop van benne).
• Táskával a fekete piacra nem érdemes menni, mert sokan úgy lopnak, hogy egyszerűen felvágják a táskát. És akkor ugrik a táska is, meg ami benne van, az is.
• Éjszaka állítólag nem illik egyedül sétálni külföldiként az utcán. Nekem eddig semmi problémám nem volt, és a helyi külföldiek szerint sem veszélyes egyedül sétálgatni.
• Taxisokkal vagy előre leegyezteted az árat, vagy tisztában vagy a helyi tarifákkal. A külföldieket hajlamosak átverni. Ha többen utaztok, add a taxis tudtára, hogy nem személyenként fogod fizetni az összeget, és tügrükről beszélsz.:)
• Piacon, élelmiszerpiacon lehet alkudni, mert a külföldieknek többet mondanak (a legtöbb külföldit nem igazán érdekli, hogy mennyit fizet...)

Magyarország:

• A helyiek imádják Magyarországot.
• Ha elmondod, hogy magyar vagy, rögtön előkerül Attila neve, szóval érdemes a honfoglalás előtti időkkel tisztában lenni, mert itt nagyon szeretik a történelmet. :)
• Sokan voltak Magyarországon hosszabb-rövidebb ideig, és mindenki nagyon szívesen emlékszik vissza a 4-6-tal történő első találkozására.

Végül egy ajándék Jesse Jamestől:

Magyar Vándor

Előző bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy végleges lakótársammal, Odysszeusszal találkoztam... Innen folytatom. :)
Szóval Odysseusszal sikeresen megismertük egymást a város főterén. Ez nem volt nehéz, tekintve, hogy Odysszeuszt elég könnyű felismerni, kimondottan nem az az átlagos megjelenésű fickó.

Az első pár nap Ulánbátorban

Ez lesz az a bejegyzés, amiben szerintem több név fog elhangzani, mint esemény, úgyhogy aki szereti az "emberek" típusú bejegyzéseket, az ezt most nagyon fogja szeretni. :)

Irány Mongólia!

Reggel 7:30-kor indult a buszom Ulan-Ude főterétől Mongólia fővárosába. A cuccaimat előző éjszaka már összepakoltam, elköszöntem Ann-től, és megpróbáltam aludni valamennyit. Ez sikerült is, bár nagyon rossz éjszakám volt: Nyugtalan voltam az úttól, nagyon tartottam tőle, hogy problémáim lesznek a gyógyszerek miatt, vagy egyszerűen csak belekötnek valamibe.

Reggel - noha elvileg 5 percenként jártak a villamosok -, kénytelen voltam taxit fogni, mert 20 perc ácsorgás után sem jött az én irányomba egyetlen villamos sem. Szerencsémre a taxis tudta, hogy honnan indul pontosan a busz, mert nekem fogalmam sem volt róla. Amikor kiszálltam, odaadtam neki a maradék rubelemet, mondván, hogy felváltani nem éri meg, annyira kevés (plusz ráadásul többnyire fémpénz, amivel meg eleve nem foglalkoznak a pénzváltók), Mongóliában pedig nem fog kelleni.

A busz még nem volt ott, de páran már várakoztak rá. Pár perc múlva megérkezett egy európiai csávó nagy hátizsákkal. Dennisnek hívják, és francia. Épp egy egy éves világkörüli úton van, 20 napot szeretne eltölteni Mongóliában, aztán indul tovább Kínába, mert szeretné Ázsiát még a komolyabb esőzések előtt letudni. Beszélgettünk valamennyit, aztán a buszon két külön helyre kerültünk. Ő picit szerencsésebb volt, mert egy mongol idegenvezető mellé került, aki adott egy rakat tanácsot meg tippet neki, én pedig egy olyan lány mellé, aki nem tudott angolul. :)

Ami már az út első felében is feltűnt, az az, hogy meglehetősen szépek a tájak, és kacskaringós az út. Élveztem a kilátást, kicsit olyan érzésem volt, mintha olyan helyeken járnánk, ahol - az úttestet leszámítva - nem járt még ember. Gyakorlatilag majdnem végig felfele tartottunk, úgyhogy a kezdetben teljesen száraz táj idővel hófedte fennsíkokká és fenyőerdőkké alakult át.

Otthon meg sorban dőlnek meg a melegrekordok...

Mire az orosz határra értünk - kb. délben -, már kellőképpen izgultam a határátkelés miatt. Amikor megérkeztünk kontrollhoz, leszállítottak mindenkit a buszról, átvilágították a táskákat, és mehettünk is tovább, hogy bepecsételjék az orosz vízumba a kilépés dátumát. Egy emberrel volt csak baj, a drogkereső kutya ugatni kezdett nála, de aztán úgy ítélték meg - 20 perc keresés után -, hogy vaklárma. Egyébként a kilépés nagyon könnyen ment, nem kérdeztek semmit, nem kellett kinyitni semmit. Még a lakcímregisztrációval kapcsolatban sem kérdezett senki semmit, úgyhogy kicsit el is voltam szontyolodva, hogy annak a 8000 forintnak máshol jobb helye lett volna. :) Persze ezt előre nem lehetett tudni... Szóval, amikor mindenki végzett, felnyaláboltak minket a buszra, és irány a mongol határ.

A határon elvileg nem szabad fényképezni, de úgy ítéltem meg,
itt a legjobbak a lehetőségeim arra, hogy lekapjam a buszt.

Azt már első pillanatban lehetett látni, hogy ez egy másik ország lesz: Az orosz határt hatalmas, szögesdrótos kerítések védik, vastag vezetékekkel (gondolom villanypásztor). A mongol határ úgy van körbekerítve, ahogy nálunk a házakat kerítéssel körbe szokták keríteni, semmi csicsa, semmi bonyolultság. Az országba belépés folyamata pontosan ugyanaz volt, mint az Oroszországból való kilépés folyamata, annyi különbséggel, hogy itt ki kellett töltened egy vámárunyilatkozatot. Egy dolog volt furcsa nekem: előbb beengednek az országba (pecsét az útlevélbe), és csak utána nézik meg, hogy nincs-e nálad valami illegális. Én azt hittem, ez fordítva van - persze így is logikus. A beengedésnél két emberkét fogtak csak meg: ők szintén valahonnan nyugatról jöhettek, mert nem beszéltek oroszul...

:)

A teljes busz kb. összesen 1 órát töltött a határon (d.u. 1-re végeztünk, ha jól emlékszem), aztán már mentünk is tovább. A helyiek szerint a busz legnagyobb előnye a vonattal szemben, hogy piszok gyors a határátkelés - egyes vonatok állítólag akár 6-10 órát is vesztegelnek a határon, mire elindulhatnak. Az első falucskában megálltunk ebédelni - a buszt elözönlötték a helyi pénzváltók, akik pofátlanul drágán váltottak rubelt tügrükre (ez a helyi pénz. 1 forint kb. 6 tügrük, és azt kell tudni róla, hogy nincs fémpénz változata, és mindig piszok gazdagnak érzed magad, ha ránézela pénztárcádra, mert hatalmas köteg pénz van nálad állandóan :D). Érdekes módon a busz nagyrészét egyeltalán nem zavarta az arány, majdnem mindenki váltott. Egy étterembe mentünk be, ahol rövidtávon nyilvánvalóvá tették, hogy aki nem rendel, az nem ülhet le, mert kevés a hely (ez igaz is volt egyébként, szóval nem bunkózni akartak). Úgyhogy az étterem előtt a két idegennel, akiket megfogtak a határon, megebédeltünk. Volt még velünk egy mongol srác, akinek nem volt kajája, úgyhogy megvendégeltük őt is.

Mondom, hogy volt itt minden...

Az idegenek Spanyolországból indultak 3 héttel ezelőtt, 1 hónapot lesznek Mongóliában, és aztán mennek Pekingbe, ahonnan hazarepülnek. Élvezték az utat, és ők is igyekeznek annyira alacsonyan tartani a kiadásaikat, mint én. :) A mongol srác az anyukáját ment meglátogatni Oroszországba, amúgy buddhizmust tanul, és most végez a sulival. Beszélgettünk egy keveset, elérhetőséget cseréltünk, aztán indulás tovább.

A mongol terep lélegzetelállítóan szép: minden tele van dombokkal, hegyekkel, a végtelenségig ellátsz - nagyon nagy hatással volt rám, és hihetetlenül tetszett. Sajnos nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy hiába fényképezem le a terepet, semmi értelme, mert sem a képek, sem a videók nem adnak vissza abból az élményből semmit, amit út közben átél az ember csakt azáltal, hogy gyönyörködik a tájban. Ezt nagyon-nagyon sajnáltam... Mindenesetre az út utolsó hat óráját nézelődéssel töltöttem, és egyik ámulatból a másikba estem... :)

Csináltam videót, de sajnos ez sem az igazi :(

Valamikor este fél8 felé érkeztünk meg, és Doljmaaa, a szállásadóm már várt rám. Bemutatkoztam neki, Dennis pedig jelezte, hogy ő elindul szállást keresni, mire Doljmaa, legnagyobb meglepetésemre mondta neki, hogy jöjjön velünk, alhat náluk ő is.

Szóval, így kezdődött az utazás ázsiai része...

Ilyen volt megélni egy hónapnyi utazást!

Többen is jelezték már, hogy amellett, hogy leírom, hogy hol mi történt, jó lenne, ha arról is írnék, hogy hogy érzem magamat. Erről lesz szó ebben a bejegyzésben.

Ez már Ázsia: Ulan-Ude

Ulan-Udeba érkezésem előtt két nappal még nem volt biztos, hogy találok magamnak szállást, azonban idő közben egy lengyel leányzó, Ann távolról elintézte nekem, hogy mire leszállok a vonatról, várjanak rám, és kapjak kulcsot az albérletéhez arra a pár napra, amíg meg nem érkezik.

Vízum - Kína

Azt hiszem, a kínai vízummal el vagyok kissé maradva, de mindenképpen szerettem volna, ha teljes a blog ebből a szempontból, hátha van, akinek tudok segíteni vele.

A kínai vízum ügyintézése Magyarországon meglehetősen fárasztó procedúra - nem bürokratikus okokból, hanem egészen egyszerűen azért, mert rengetegen vannak. A biztonsági őr srác szerint általában nem horribilis a helyzet, de amikor én álltam sorba, akkor valami 3 és fél óra után sikerült bemutatnom a papírokat - igaz, akkor a hét 4 napjából csak 2-n volt vízumügyintézés... De ne rohanjunk előre.

Kínai vízumot a Magyar Nagykövetség Konzuli Osztályán (1068, Budapest, Benczúr u. 18.) tudsz igényelni hétfőtől-csütörtökig, minden nap 9:00-11:45-ig. Fontos, hogy nem küldenek el 11:45-kor, szóval nem kell aggódni, ha van sorszámod, valószínűleg sorra fogsz kerülni.

A Konzuli osztályon sorszámot kell tépni - ha a vízumigénylő lapot helyben akarod kitölteni, nyugodtan kérj az érkezésedkor sorszámot, a sor nem halad gyorsan. Állítólag szeretik, ha a vízumigénylő lapra te magad felragasztod előre a fényképet, mert akkor az látszik, hogy nem csak úgy eszedbe jutott egyik napról a másikra a vízum, hanem készültél rá már otthon is.

Alapvetően amire szükség van ahhoz, hogy vízumot igényelhess Kínába:

•  az útleveled, ami a tervezett kilépéstől számított fél év múlva még érvényes
• 1 darab fényképes igazolvány
• 8000 forint vízumdíj (1 hetes átfutáshoz; ha azonnal kell, akkor az +7000 forint, akkor délután vissza kell menned az útlevélért)
• meghívólevél VAGY kinti szállás címe, telefonszáma, neve VAGY repjegy.
• szeretik, ha van biztosításod, de nekem nem szőröztek, amiért nincs.

Ami nálam nagy para volt, és emiatt nem is kaptam elsőre vízumot: nem volt sem meghívólevelem (nem ismerőshöz megyek), sem kinti szállásom (CouchSurfinget nem intézünk hónapokra előre), sem repjegyem (nem repülök). A srác azt mondta, legalább valaminek lennie kell. A vízumot megkaptam volna, viszont kötelező hiánypótlás esetén kaptam csak volna vissza az útlevelet, úgyhogy azonnal mondtam, hogy kizárt dolog, hogy ilyen feltételekkel vízumot igényeljek. Végül szerencsém volt, mert egy közeli ismerősöm bátyja kint él Kínában, és örömmel meghívott magához. A meghívólevél után már tényleg semmi problémám nem volt a vízumigényléssel: beadtam újra az igénylőlapot, elolvasta a srác a meghívót, biccentett, és kiállította a csekket, amit be kellett fizetni a legközelebbi postán, és ennyi.

A turista vízumot 30 napra kapod, és 3 hónapon belül kell belépned az országba. Az országban lehetőséged van meghosszabbítani azt, ha szeretnéd - én ezt fogom tenni, még 30 napig bent szeretnék tartózkodni Kínában.

Omszk, Szibéria határa

Omszk városában egyetlen éjszakára álltam meg. Nem is igazán azért, mert látni akartam a várost, hanem inkább az vezérelt, hogy szerettem volna megszakítani legalább egy alkalommal a transszibériai expresszen való utazást - eddig csak Magyarországon belül utaztam, és országunk hatalmas méreteinek hála a 2 napnyi vonaton eltöltött idõ teljességgel elképzelhetetlen volt számomra...

Bakancslista: A Transszibériai Expressz kipipálva

Mikor véglegesen eldőlt, hogy a transszibériai expresszel fogok utazni, hirtelen ismerősömtől azt hallottam vissza, hogy "nagy álmom a transszibériai expresszel utazni!" Őszintén szólva nem értettem ennek az okát: egy vasútvonal, ami baromi hosszú. Naés? Aztán pár hónappal később felszálltam a vonatra, és azóta értem. :)

Pár nap Moszkvában

Valamikor dél környékén ért be a vonatom Moszkvába, de tudtam, hogy este 7 óráig teljesen ráérek a városban, hiszen Arteem, a szállásadóm 6 óráig dolgozik. 

Így elhatároztam, hogy - elsősorban pénzügyi okokból, ugyanis nem volt nálam rubel - gyalog vágok neki Moszkvának, és elsétálok a szállásra. Nem lehet messze...

Ukrajnából Oroszországba: A határátkelés

Az éjszakai vonatok legnagyobb hátránya, hogy semmit sem látsz a vidékből sok-sok órán keresztül., és csak mentek, mentek, mentek és mentek...

Szerencsésnek éreztem magamat, mert olyan vagonrészbe kerültem, ahol nem volt körülöttem senki, ráadásul az alsó szinten kaptam ágyat, így az ágy alatti rekeszbe el tudtam rejteni mindenemet, és rá tudtam feküdni a saját batyumra. Ha az emeleten kaptam volna helyet, akkor ez picit zűrösebb lett volna, mert akkor az emeleti ágy fölé kellett volna felszórni mindent (később majd lesz ilyen eset is :)).

A vonat indulása után pár perccel jött egy vasútas, elkérte a jegyemet és az útlevelemet. Megkereste a vízumomat, ellenőrizte, hogy érvényes-e, majd valami olyasmit kérdezhetett, hogy "ugye nem lesz velem zűr a határon?". Igazából ezt csak tippelem, de látszott rajta, hogy határozott nemleges választ vár a kérdésére, úgyhogy közöltem, hogy nyet. Kaptam egy papírt, ami A és B részből állt. Ilyet minden külföldi kap Oroszországban: ki kell tölteni a nevedet, útlevélszámodat, kontaktinfót, az országban tartózkodás  időtartalmát, ilyesmiket. Az A és a B rész ugyanaz, a különbség, hogy az egyiket megtartja magának a határőr, a másikat az országban tartózkodás során végig magadnál kell tartanod. Arra nem jöttem rá, hogy mi értelme, azt feltételezem, hogy arra van, hogy pénzt nyúlhassanak le rólad, ha elveszted.

Hamarosan sikerült elaludnom, és arra ébredtem, hogy a személyzet egyik tagja ébresztget, hogy "Border! Border!". Tehát megérkeztünk... Kezdtem nagyon ideges lenni, hiszen rengeteg gyógyszer van nálam, és Oroszországba állítólag nem lehet bevinni semmilyen komolyabb gyógyszert (például nem vihetsz be antibiotikumot, ami nyilván van nálam). Attól féltem, hogy a hivatalos orvosi papírom sem véd meg, ha kötözködni akarnak.

Az Ukrajnából való kilépés zizi volt: Jött a vagonra beosztott 1 darab határőr, megnézte az arcodat, megnézte az útlevelet, megkereste a vízumodat, belepecsételt, és ment tovább. Kb. 5 perc alatt végeztek a teljes vonattal, majd kiléptünk a senki földjére, aztán tovább, az orosz határra.

A határátkelésről: A vonat begurult az állomásra, és kint láttad, hogy az éjszakában mindenféle megvilágítás nélkül fekete alakok állnak párosával a szakadó esőben, miközben villámlik. Simán beillett volna horrorfilmbe is; ez szintén nem tett jót a hangulatomnak. Mikor végre megállt a vonat, láttad, hogy a sötét alakok egyszerre megindulnak a vonat felé. Horrorfilm, mondom! :) Közben a vonaton síri csend, mindenki koncentrál, imádkozik, vagy egyszerűen csak szentségel, amiért még nincs kitöltve a papírja... 

Pár perccel később megjelent 3 üzbég csávó, és leültek körém. Talán apa, és két fia... Az egyikük kicsit tudott angolul, kért tollat a saját papírjaik kitöltéséhez, elmesélte, hogy nem utaznak sokáig. Kedvesek voltak, sokat nevettek, kicsit segítettek feloldódni, adtak valami cukorkafélét, ami egész finom volt. Végignéztem, ahogy kitöltik a saját A és B lapjaikat, és észrevettem, hogy az egyik mezőt nem töltöttem ki valamelyik lapomon, úgyhogy ezt kijavítandó, megtettem. A srác mondta, hogy elszúrtam a lapot, úgyhogy kér nekem újat. Odahívta a vasutas nőt, aki nézte, nézte a lapomat, majd közölte, hogy jó ez, de a biztonság kedvéért hív határőrt, aki azonnal jött is... 

A határőr rögtön kérte az útlevelet, és nagyon nézegette. Rám nézett, az útlevélre, majd megint rám, majd megint az útlevélre, forgatta a fejét, nézte a kitöltött lapomat, rám nézett, az útlevélre... Kezdtem érezni, hogy valami lehet, hogy nem oké. Aztán elővette a pecsétjét, és bepecsételt az útlevélbe, majd a lapra. De ahelyett, hogy visszakaptam volna a papírjaimat, hívott még egy határőrt, egy idősebbet. Ha jól értettem, valami olyasmi aggálya volt, hogy nem tudta megállapítani, vajon milyen ország útlevele lehet ez, és attól félt, hogy valami tákolmány (pedig volt nála chipolvasó, ami láthatólag nem működött valamiért a chipes útlevelemmel, volt benne 2 ország korábbi pecsétje, és 2 másik ország még most is érvényes vízumja?!). A másik rögtön mondta, hogy ja igen, ez Vengriai, és megmutatta, hogy kell leolvasni. Majd visszakaptam az útlevelemet, és egyetlen szó nélkül átkelhettem a határon. Irtó nagy mákom volt, nem kötözködtek, meg sem nézték a táskámat, pedig abból tuti, hogy az ukrán határon való belépéskor lejátszódott Activity-party kerekedett volna, és megint minden egyes gyógyszerről el kellett volna mutogatnom, hogy mire van, az orvosi papír melyik része alapján vagyok jogosult behozni az országba, és hogy miért van nálam.

Az egyik üzbég srác nem volt ilyen szerencsés a határőrével: Ha jól értettem, nem volt pecsétje róla, hogy kilépett valamelyik országból, és ezért hivatalosan nem engedhette volna be az országba a határőr, így visszadobta az útlevelét. A srác valószínűleg tisztában volt vele, hogy a határőrnek igaza van, ezért nem ellenkezett... Az őr elkérte a másik három útlevelet is, átnézte őket, de minden rendben volt náluk, úgyhogy megkapták a pecsétjüket. Ezután meglepő dolog történt: a határőr körülnézett, majd valami mormogás és káromkodás közepette felvette az asztalról a srác útlevelét, belepecsételt, visszadobta az útlevelet az asztalra, és káromkodva eltűnt. Az üzbég csapat ujjongani kezdett, és hamarosan elindultunk Moszkva felé...

Egy pár nap Kijevben

Valamikor reggel fél8-ra értünk be Kijev vasútállomásra. Életem első vonaton töltött éjszakája meglehetősen eseménytelenül zajlott, és annak ellenére, hogy nem aludtam szinte semmit, baromi frissen ugrottam le a vagonról.

Rövid gondolkodó után úgy döntöttem, átgyaloglok a vendéglátóimhoz, ami aránylag zökkenőmentesen sikerült is, egészen... Egészen, amíg oda nem értem a házhoz, ahol a lakásuk van. Itt egy nagyon idős néni fogadott, akinek - mint később kiderült -, az a feladata, hogy ne engedjen be idegeneket a lépcsőházba. Ez Ukrajnában egészen általános, mint kiderült. Kb. 10 perc Activity eredményeként a néni feljött velem, és becsengetett a lakásba, ahova igyekeztem. Egy kb. velem egykorú lány nyitott ajtót, ő volt Dzsena, vendéglátóm felesége, aki betessékelt, és mire a kabátomat leraktam volna, már érkezett is Szergej, aki ez következő pár napban felelt értem. 

Sör, csoki és kávé: Lvivben jártam

Már három héttel korábban elkezdtem a szállást szerezni Lvivbe - aránylag sikertelenül -, míg végül egy Maksym nevű srác az indulásom előtt 3 nappal írt egy baromi hosszú és részletes levelet, hogy miért szeretné, ha nála laknék - ha még aktuális. Úgy voltam vele, hogy noha majdnem teljesen frissen regelt CouchSurfingen, ha hajlandó volt ilyen mennyiségű szöveget összerittyenteni nekem, akkor valószínűleg nem akar túl sok rosszat, így elfogadtam az ajánlatát. Mint utólag kiderült, nagyon jól tettem: kívánni sem kívánhattam volna jobb szállásadót arra a pár napra, amíg Lvivben tartózkodtam.

Éééés... Elkezdődött!

Ahogy azt az előző posztban írtam, az indulási időpontot április 6. péntekre tűztem ki. Judit még előző héten jelezte, hogy egy darabon szívesen elkísérne, de eredetileg úgy volt, hogy csak az első stoppig vagy ilyesmi, mivel neki este dolgoznia kell. Ez aztán annyiban módosult, hogy mivel pont pénteken szült az egyik barátnője a szálláshelyemtől kb. 50 km-re, ezért végül Judit elcserélte a műszakját, végig elkísért az úton, és ment tovább babanézőbe. :)

Dátumok és időpontok - gondolatébresztő

Az utazás összerakása során a legnehezebb számomra a dátumoknak a meghatározása volt, egészen egyszerűen azért, mert honnan tudjam, hogy nekem mettől meddig milyen vízum kell? Egyáltalán, mikor akarok indulni? Mi van, ha valahova nem érek oda határidőre? Mi van, ha valahol elcsúszok az idővel?!

A dolog érdekessége az, hogy ezek a problémák olyanok, amiket azt hiszem, két módszerrel lehet megoldani:

• leülsz, átgondolod, hogy hol mennyi időt szeretnél eltölteni, kilősz egy utazási időpontot, és kész vagy. Előnye, hogy mindent tudsz az elején, hátránya, hogy lesz egy csomó kételyed azzal kapcsolatban, hogy mit mennyire fogsz tudni tartani.
• organikusan hagyod, hogy kialakuljanak az időpontok, mindig csak valamennyire tervezel előre, de a nagy egésszel nem akarsz részleteibe menően foglalkozni.

Én a kettőt ötvöztem, bár nem szándékosan. Azt kb. 4 hónapja pontosan tudom, hogy két indulási időpontom lehet, és jó pár hazaérkezési időpontom. Indulni vagy április 2., vagy április 6-án fogok. Hazaérkezni pedig tippre olyan november közepe, december eleje magasságában. A kettő közötti dolgaim pedig csak az elkövetkezendő egy hónapra vannak megtervezve pontosan, a többit majd idő közben fogom finomítani.

Három hete lettem biztos abban, hogy április 6. lesz az indulásom időpontja - egyszerűen úgy gondoltam, kelleni fog még egy hét felkészülés; úgyhogy azóta április 6., vagyis most péntek. :)

Az időbeosztásomat jelenleg ennyire látom előre:

• április 6. - indulás Pestről, irány Hajdúszoboszló, ott rokonoknál alvás
• április 7. - irány Ukrajna, irány Lvov.
• április 7-11 - Lvov, szállás CouchSurfinggel
• április 11-15 - Kijev, szállás CouchSurfinggel
• április 15-16. - irány Oroszország, Moszkva
• április 16-22 - Moszkva
• április 22 - indulás a Transszibériai expresszel Jekatyerinburgig.
• április vége - Oroszország elhagyása
• május - Mongólia, szállás CouchSurfinggel, kinti magyaroknál és koliban
• június-július - Kína
• augusztus - Nepál
• szeptember-november eleje - India
• november eleje - Srí Lanka
• (november végéig) - Törökország-Románia-hazaérkezés. Ha marad pénzem.

Hosszabb időre megpihenni Mongóliában és Kínában fogok egy helyen, illetve valamennyit reményeim szerint Indiában.

Most még rengeteg a teendő - elkezdtem ma összeírni a hátralévő todokat, jelenleg ~50-nél járok. Ezek nagyobbik része csoportosítható, és gyorsan letudható, de azért akadnak kimondottan hosszadalmas elintézn i valók is.

Szóval lényeg a lényeg: április 6-án útnak indulok! :)

Ja igen, még valami! Kikerült a jobb oldalra egy segítségnyújtás link, ha van könyv, vagy film, amit ajánlanál az útra, akkor kérlek, feltétlenül tedd meg! Most már nincs túl sok időm arra, hogy beszerezzem! :)

Vízum - Mongólia

Miután megláttam az orosz vízumomat, igencsak nekibátorodtam, és eldöntöttem, hogy én márpedig saját magam akarom elintézni a mongol vízumot. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ekkor értem haza vipassana kurzusról, amitől úgy éreztem, bármit meg tudok tenni, minden sikerülni fog. :)

A magyarországi Mongol Nagykövetségnek jelenleg nincs  honlapja, és nem is túl sokan kerülnek kapcsolatba a hivatallal, így némi kutatómunkára volt szükség a vízummal kapcsolatban. A legalapvetőbb információkat ppayter kollégától, a Mongol halálféreg nyomában blog szerzőjétől sikerült begyűjteni, egészen pontosan ebből a blogbejegyzésből.

Tudnivalók röviden:

• A nagykövetség címe: 1022 Budapest, Bogár u. 14/c.
• Vízumügyek: kedd és csütörtök, 9:00-12:00-ig
• A vízum díja: jelenleg 60 euró (55 euró a vízum, és 5 euró service fee :)). Forintot nem fogadnak el, és vízumigényléskor kell fizetned. Eurót a közelben a Rózsakert bevásárlóközpontban tudsz váltani, kb. 10 percre a nagykövetségtől. Ha sürgős (azonnal kell), akkor 115 euró).
• Turista vízumhoz szükséges:
• 1 darab színes igazolványkép.
• kitöltött vízumigénylő lap (adnak a nagykövetségen)
• Többszöri belépésre jogosító vízumhoz már kérnek meghívólevelet.
• Nem szükséges biztosítás.
• Nem szükséges útiterv. 
• Nem szükséges repülőjegy (belépés-kilépést igazolandó)

• Ügyintézési idő: na, őszintén ezt nem tudom. Nekem 2 nap alatt megcsinálták, de úgy, hogy én kértem, hogy amennyire lehet, legyen gyors. Erre azt mondta a konzul, hogy ennyire gyorsan tudja megoldani felár nélkül, és ha gondolom, megcsinálja hamarabb is, csak akkor már pénzt kell elkérnie tőlem. Szóval fogalmam sincs, hogy normál esetben mennyi idő lenne...

• A konzul hihetetlenül jó fej, legalábbis amikor én voltam, nagyon jó kedvű, vidám figura volt, és rendkívül segítőkész.

Összességében rendkívül pozitív élmény volt a számomra a mongol ügyintézés, és kimondottan meghozta a kedvemet, hogy a saját vízumjaimat intézzem. :)

Vízum - Oroszország

Pár bejegyzéssel korábban ígértem, hogy lesz szó a vízumokról, picit részletesen. Útvonalam első vízumköteles állomása Oroszország lesz, ennek megfelelően az orosz engedéllyel kezdtem a vízumok begyűjtését.

Rövid távon sikerült kiderítenem, hogy ez kimondottan nem lesz egy könnyű menet, mivel amit én szeretnék, arra az Orosz Föderációban nincs igazán lehetőség, ráadásul a vízumigénylést nagyon komolyan veszik. Utólag már bánom, de nem volt annyi eszem, hogy azért megpróbáljam magam elintézni a nagykövetségen, hanem az egyszerűbb utat választottam: felkerestem az 1000út utazási irodát, és rajtuk keresztül intéztem a vízumot.

Ahhoz, hogy turista vízumot kaphassak, az alábbi négy dologra van szükség:

• kell egy meghívólevél: ilyet elvileg kaphatsz magánszemélytől, aki orosz állampolgár, vagy valamilyen orosz jogi entitástól (utazási iroda például). Állítólag állampolgártól pacsira biztosan nem fogsz meghívólevelet kapni, ennek pedig az az egyszerű oka, hogy nem egyszerű a meghívólevél összerakása, elég bürokratikus a rendszer ezen része, és emiatt nem szívesen állnak sorba. Ezt picit sajnáltam, mert ha találtam volna orosz állampolgárt, aki segít (couchsurfingen; de nem sikerült), akkor valószínűleg neki merek vágni egyedül az ügyintézésbe.
• kell egy igazolás arról, hogy van érvényes utasbiztosításod arra az időszakra, amíg az országban tartózkodsz: Itt van egy kis bonyolítás - csak olyan biztosítókat szeretnek elfogadni (?), amiknek van oroszországi viszontbiztosítójuk. Ezek listáját megtalálod az 1000 út utazási iroda honlapján. Nekem volt utasbiztosításom a bankomnál a dombornyomott bankkártyámhoz, ami 30 napig érvényes külföldön, erről kértem egy igazolást a banktól, ami 2 nap alatt meg is érkezett. A bank természetesen csak arról tud igazolást adni, hogy neked az adott időszakban van 30 napos kintlétig biztosításod.
• kell valami, amiből látják, hogy mivel fogsz érkezni, és ami még fontosabb: hogy mivel fogod elhagyni az országot. Ez lehet vonatjegy, lehet repjegy. Az autóval érkezőket nem szeretik, ahhoz külön papír szükséges. Én előzetesen foglaltam egy repülőn helyet Moszkvába, mert vágányzár volt a valódi időpontomra a MÁV-nál. Ezt amúgy nem bánom, mert a MÁV-nál vonatjegyet kellett volna vennem, amit visszaváltani csak kb. 10.000 forintért tudtam volna (egyrészt nem jövök haza, hanem megyek tovább, másrészt ha egyben veszek jegyet, az kb. másfélszer annyiba kerül, mintha részletekben vennék jegyet)
  Ez elvileg csak tranzit vízumhoz kötelező, tőlem viszont kérték anno.
• apróságok: kell igazolványkép, kitöltött vízumigénylő lap, meg meghatalmazás az utazási irodának.

És van még egy dolog: A vízumigényléshez nem kell ugyan, viszont az országból való kilépéskor megbüntetnek, ha turista vízumod van, viszont nincs kint bejelentett lakcímed. Ezzel kapcsolatban elvileg a szabály az, hogy ha 3 (egyes források szerint 5 (!?) munkanapnál többet tartózkodsz egy adott helyen, akkor be kell jelentened az ottani lakcímedet. Namost elvileg lehetséges, hogy 30 napot bent vagy az országban, és folyamatosan utazol, de a gyakorlat szerint ezt nem nagyon szeretik a határon.  Én valószínűleg meg fogok szálni Moszkvában valahol 1 napra, kapok róla papírt, és így talán kevesebb zűr lesz az országból való kilépéskor.

Kb. 2 hét alatt készült el a vízum, és utólag valószínűleg meg tudtam volna oldani magamtól is, bár nem tudom megmondani, hogy a meghívólevél mennyire kötelező az országba. Mongóliába például be lehet menni anélkül is (lásd hamarosan a mongol vízumról szóló bejegyzést. :D)

Őszintén szólva a meghívót és a lakcímregisztrációt sajnálom, mert picit úgy érzem, hogy rá vagyok kényszerítve, hogy egy transszibériai expresszes utazáshoz - ha szeretnék megállni pár nagyobb városban körülnézni -, akkor csaljak. :(

Vipassana - ilyen egy kurzus

:) Jelentem, hogy szombat este fél 8 körül sikeresen megérkeztünk Ricsivel Budapest Ferihegy 1 repülőterére. Amíg még frissek az élmények, szeretném őket leírni, egyrészt, hogy megmaradjanak, másrészt hogy megkönnyítsem a dolgomat, amikor valaki azt kérdezi, hogy milyen volt.

A bejegyzés valószínűleg hosszú lesz, nem haragszom meg, ha bárhol azt mondod, hogy "eddig bírtam." :)

Fényképeink a táborról nincsenek, ugyanis tilos volt bármilyen elektronikus eszközt használni a kurzus területén, ebből adódóan saját képekkel nem nagyon szolgálhatok, de igyekeztem összeszedni pár jó képet a netről. Ennyit a mentegetőzésről; lássuk, hogy mi minden történt az elmúlt 11 napban...

Brace yourselves: Vipassana is coming!

Körülbelül azóta tudom, hogy szeretnék egyszer hosszú-hosszú időre elvonulni a világtól, amióta 8 évesen magamhoz tértem életem első meditációs élménye után.

Ezt mindig is úgy képzeltem el, hogy fogom a sátorfámat, és elindulok a nagyvilágba, és csak sétálok és meditálok és sétálok és megyek, és ha valahol úgy gondolom, hogy itt most jó lesz, akkor elidőzök egy picit, majd tovább indulok... Kísértetiesen hasonlít arra az útra, amit tervezek, nem igaz?!

Nyár elején olvastam először a Vipassanáról Béláék blogján - egészen pontosan ebben a bejegyzésben, ami dióhéjban azt tudja, hogy 10 napra kiszakadhatsz a világból, és elvonulhatsz meditálni egy meditációs központba, ahol megtanítanak neked egy meditációs technikát. Nyilván azonnal eldöntöttem, hogy must have a dolog, aztán amikor Judit hazaért, és mesélt az élményeiről, akkor eldöntöttem, hogy még az utazás előtt megcsinálom az alapkurzust, hogy az utazáson már tudjam gyakorolni, ha úgy adódik. 

Szerencsére egy jóbarátom, Ricsi is úgy döntött, csatlakozik, így kerestünk egy szimpatikus időpontot és helyszínt a dhamma.org-on, majd pár nap alatt lezongoráztuk a jelentkezési procedúrát, pár hete megerősítettük a jelentkezésünket, valamikor karácsony környéként foglaltunk két repjegyet Belgiumba, és kedden irány Brüsszel, majd Dilsen-Stokkem pajottája.

Magáról a vipassanáról és erről az egészről addig nem szeretnék túl sokat írni, amíg nincs gyakorlati tapasztalatom, annál szerintem sokkal fontosabb, hogy mit várok ettől a 10 naptól:

• először is egy roppant intenzív stresszoldást
• végső felkészülést lélekben az útra
• a végére kicsit stabilabb világképet
• sokkal jobb önismeretet

Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy mennyi mindent fog valószínűleg adni a kurzus a végére - önismeret, koncentráció, fizikai tudatosság, stb -, és ezeket is értékelem és fontosnak tartom, és biztos vagyok benne, hogy nagyon is fogom tudni értékelni őket, de ezt a négy dolgot mindenképpen szerettem volna kiemelni, mivel roppant nagy szükségem lesz rájuk az út során, és az indulás előtti pár hétben.

Több helyen olvastam már, hogy a vipassanát elkezdők között nagy a kiesési arány - és többen kérdezték már, hogy miért gondolom, hogy én be fogom tudni fejezni. Azt hiszem, leginkább azért, mert nem "csak elmegyek rá", hanem "elmegyek rá, mert szükségem van rá az úthoz!", és ha ez nem ad elég kitartást ahhoz, hogy a 10 napot végig csináljam, akkor semmi sem... De ettől nem félek. :)

Legközelebb majd csak a hazaérkezésem után lesz bejegyzés, ami március 17-re datálható...